Ha minden moralitást félre téve az ördöggel szövetkeznek a hatalomért, akkor az az ördögé lesz. Végtelenül hiszek a magyar nemzet, a magyar nép mélyen tisztességes mivoltában,...
Nem tehetek róla, ez jár a fejemben, és kényszert érzek, hogy le is írjam: a hülyeség, mint kormányzati alapvetés, nem ígér sikert a nagy célok elérésében,...
2010-ben, az addig elfogadott magyar választási rendszerben a Fidesz kétharmados parlamenti súlyra tett szert. Az így uralomra jutó párt folyamatosan a maga hatalmának bebetonozására, ennek sorában...
A Nobel-díjas Doris Lessing kétszer írta meg Az ötödik gyerek című könyvét, amit ő maga horrorsztoriként jellemzett, és tanúsíthatom, hogy valóban az. Az újraírást ezzel indokolta:...
Különös időszak volt 2021. szeptembere. Orbán Ráhel a férjével Spanyolországba költözött, egy akkori Instagram-bejegyzése szerint azért, hogy a gyerekei új kultúrával és nyelvvel ismerkedjenek meg. Szó...
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával,...
Amennyiben a választás megszokott rendben zajlik, akkor a következő 2026-ban esedékes. Az összes jelenleg a politika színpadán mozgolódó párt, pártkezdemény és pártmaradvány minden erejüket összpontosítva tervezgetnek,...
Joe Biden kiszáll az elnökválasztási versenyből, engedve a demokraták intenzív nyomásának. Biden a közösségi oldalán jelentette be vasárnap, hogy befejezi az újraválasztási kampányát. Kamala Harris támogatására kérte...
Akik abban bíztak, hogy Joe Biden, az USA jelenleg regnáló elnöke azt jelenti be a Covid betegsége miatti delaware-i rezidenciáján töltött karanténjából, hogy nem indul újra...