Csak itt, csak a hírlevélben. Költészet Napja volt, és ez jó.

Kicsit ugyan meg vagyok ijedve, mert most olvastam, hogy ezt a napot 55 éve szovjet mintára vezették be, és nem tudom, nem lesz-e ez előbb-utóbb szálka a hatalom szemében. Engem ugyan a gyanús pedigré teljesen hidegen hagy: ha bárki ünnepet szentelt a versnek, jól tette, nem gondolnám, hogy ez a szovjethatalom rémtettei között volna számon tartható. És mivel nálunk József Attila születésnapját fényesítették meg vele, hát igazán magyar ünneppé vált. (Csak nem teszik át Wass Albert születésnapjára!)

Edgar Allan Poe (maga sem akármilyen költő!) mondta a versről,

hogy az „gondolat és zene kombinációja”. Ha van vers, ami igazolja ezt, az éppen József Attilától a Születésnapomra. Nem véletlen, hogy rengeteg parafrázisa, átköltése született. Költészet Napjára hadd játsszam azzal, hogy idézek néhányból. (Kicsit hosszú lesz, de bármikor abba szabad hagyni az olvasást.)
Először a legdrámaibból, Rigó Béla verséből, amelyben maga József Attila szólal meg, a 100. születésnapján: „megértem azt is, Szegeden/ tőlem kapott az egyetem/ levett /nevet//…Bár hivatásos híveket/ néhány kikoplalt rím etet,/ kudarc/ e harc:// ma sem tanul a nép, s az a/ falon-penészfolt szép haza/ megint/ megint. //…bokrom egyre ég./ Ki jönne fel a hegyre még?/ Felem-/elem.”
Tóth Krisztina igazi 32 éves-női verset írt: „Annyi idő, hogy szinte sok./ De ért már más is, mint e sokk:/ hold is,/ nap is.// pólyálta hűlő életem,/ s amit nem tettem, tervezem,/ e lét/ felét// féltve: őrzöm arcomat,/ s eleddig nem zuhant sokat/ csecsem/ becse,// sőt: egy bocsom is van (de szép!),/ beszélni is kezd majd ez év/ telén/ talán.”
Lackfi János a Kaláka 40. születésnapját köszöntötte: „Negyven éve a pelikán/ mindig új lemezt tojik ám,/ bolond/ korong!//…Kaláka-lázban ég e táj,/ a ‘hej,ráérünk’ kóceráj/ s a tág/ világ.// Dajkáltak sok-sok nagymenőt,/ sok játszótársuk nagyra nőtt,/ s ma már-/ szamár.// Ám szerencsére gyermeke/ Kalákát dúdol ernyede-/ tlenül/ s derül.”

Varró Dániel, ahogy szokta, játékos is, komoly is:

„Harminckét éves múltam el,/ csatában mégsem hulltam el,/ sínen/ se nem.//…De elcsigáz a teperés,/ az út, mely csupa hepe és/ csupa/ hupa.//…S habár szemöldököm közét/ redőzi az alig közép-/ korú/ ború,// bár gyűl a szürke szerteszét,/ fejem fölött a kerge-szép/ azúr/ az úr.”
Szóval ezért (is) jó dolog a Költészet Napja és a vers. Hogy emlékeztessen: „a ‘hej-ráérünk’ kócerájban” is fejünk fölött nem X vagy Y, hanem az „azúr az úr”.