Sport
Dakar-rali: Carlos Sainz nyerte az első szakaszt
Carlos Sainz nyerte az első szakaszt az autósoknál a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralin.
Carlos Sainz nyerte az első szakaszt az autósoknál a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralin.
A hybrid Audit kormányzó spanyol 23 másodperccel előzte meg a francia Sébastien Loeböt és közel két perccel a szaúdi Jazid al-Radzshit
A motorosoknál a Hondával versenyző amerikai Ricky Brabec volt a leggyorsabb vasárnap. A címvédő brit Sam Sunderland bukott, kórházba került, így kénytelen volt feladni a viadalt.
A mezőny az első hosszú versenynapon a Janbu közelében létesített tengerparti táborból indulva és oda visszaérkezve 234 kilométeres összekötő etap mellett 367 kilométernyi gyorsasági szakaszt teljesített.
A viadal honlapja szerint a kamionosok között a Kovács Miklós, Czeglédi Zsolt, Ács László trió 23. lett a Scaniával, míg Darázsi Zsolt a Pierre Calmon, Palco Lubomir francia-szlovák navigátor-szerelő párossal kiegészülve a 47. helyen végzett.
A résztvevőknek a prológgal együtt csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a január 15-i célba érkezésig. A viadal teljes távja az összekötő szakaszokkal együtt több mint 8500 kilométer.
1. szakasz, Janbu-Janbu (367 km gyorsasági):
autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Audi) 3:20:41 óra
2. Sebastien Loeb, Fabian Lurquin (francia, belga, Prodrive Hunter) 23 másodperc hátrány
3. Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz (szaúdi, német, Toyota) 1:59 p h.
A szervezők egyelőre nem közölték az összetett állást.
motorosok:
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:31:10 ó
2. Kevin Benavides (argentin, KTM) 44 mp h.
3. Mason Klein (amerikai, KTM) azonos idővel
az összetettben:
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 4:14:10 ó
2. Kevin Benavides (argentin, KTM) 19 mp h.
3. Toby Price (ausztrál, KTM) 39 mp h.
(MTI)
Dakar-raly: Szalayék célba értek az elsőszakaszon
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik