Kerítésen innen
Délután bárki beugorhat Sulyok-nézőbe a Sándor Palotába? – Éles a második köztársasági elnök-klip
Valamilyen különös és érthetetlen okból a fideszes kommunikációs stáb, amelyiknek nem az ellenzéki karaktergyilok a feladata, hanem éppen fordítva, az alany fontosságának, népszerűségének bizonyítása, -legalább látjuk, hogy értik a fogalmat- azt a feladatot kapta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökről nyomasson pozitív dolgokat. Eddig leégés lett belőle, de biztosan nem adják fel a skacok…..
„Kérdezd az elnököt” – második felvonás
„Tízéves fiam meglátogathatja önt a munkahelyén?”
– ezzel a kérdéssel kezdődik a „Kérdezd az elnököt” c. felvétel, amiben Sulyok Tamás köztársasági elnök olvasói/állampolgári kérdésekre válaszol. Kérdezik őt ebben arról is, hogy hogyan tudja megszólítani a fiatalokat, vagy hogy a kormányt szidókat és egymást hergelő embereket mikor unják már meg. Kérdésként hangzott el az is, hogy mi a véleménye Sulyoknak arról a hangfelvételről, amit Magyar Péter titokban készített egy olyan beszélgetés során, amely közötte és volt igazságügyi miniszter volt felesége, Varga Judit között zajlott. Erre Sulyok azt mondta:
„Ilyen típusú hangfelvételeknek a meghallgatása nem tartozik a szokásaim közé. Nem tudok rá mit mondani.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Emlékeztetőül…
Sulyok Tamás stábja nemrég arról készített videót, akkor járókelőkkel, hogy tudják-e, hogy hívják az államfőt. Utóbb kiderült,
a stáb nem kért engedélyt a videóban megszólaltatott 12 éves lány szerepeltetéséhez.
Szerző
Friss
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…