Connect with us

Sport

Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért

szoboszlai, dietz,
Megosztás

Nagy port kavartak Szoboszlai Dominik mondatai a magyar-török mérkőzés után, ahol csúnya vereséget szenvedtek a magyarok. A sztárfocista arról beszélt, hogy azok egyáltalán ne is szurkoljanak a válogatottnak, akik csak akkor drukkolnak, ha siker van. A helyzetre reagált Dietz Gusztáv, egykori ketrecharcos, magyar színész is, aki eléggé kiakadt a magyar kapitányra: véleménye szerint Marco Rossi együttesével még a magyar női kézilabdaválogatott is elbírna a focipályán, de személyesen Szoboszlai Dominiknak is üzent.

Vasárnapi kiesés

Vasárnap este vereséget szenvedett a magyar válogatott a törökök elleni meccsen, ezért kiestek a Nemzeti Ligája A divízióból. A vereséget követően a csapatkapitány Szoboszlai Dominik felbőszülten kommentálta a történteket. Többek között olyanokat mondott:

„Azok, akik akkor nem tudnak nekünk szurkolni, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak nekünk, amikor nyerésre állunk”.

A kárörvendőknek pedig azt üzente, hogy nem fognak sokáig örülni, ugyanis vissza fognak jutni még az A ligába, és a vb-re is a csapattal.

Erről mi is írtunk:

Dietz is durván kiosztotta Szoboszlait

Szoboszlai kijelentései nagy port kavartak, Arda Güler is kemény szavakkal reagált. Azonban nem csak neki volt pár keresetlen szava a fiatal focista kijelentéseihez. Dietz Gusztáv magyar színész és küzdősportoló a Facebook-oldalán bírálta Szoboszlait.

„Nem tudok elmenni emellett a Szoboszlai gyerek mellett szó nélkül, ne haragudjatok… Azt mondja a valóban sztárfocista ugye!? Hogy aki csak akkor szurkol nekik amikor győzünk, az inkább ne is szurkoljon!? Mi a f@szról beszélsz te szép öcsém? Ti nem szoktatok nyerni.. azaz csak nagyon ritkán, mondhatni egészen véletlenül ugye!? Titeket egy amatőr csapat, egy sziget, aki épphogy ki tud állítani 11 játékost taknyosra sz@pat!?” Állítom, hogy a női kézilabdaválogatott agyonverne benneteket, labdarúgásban is!

– idézte a Mandiner Dietz Gusztáv szavait.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Mi lenne most Szoboszlai dolga?

A színész a poszt végén arról beszélt, hogy szerinte Szoboszlainak csapatkapitányként az lenne a minimum, hogy rosszul érezze magát a csapatának teljesítménye után.

„Miközben a többszázmilliós autódban ülve, arany Rolex-szel parádézol te takony hülyegyerek! Te vagy a csapatkapitány és ha már többre sem voltál képes, a minimum az, hogy rosszul érzed magadat a csapatod teljesítménye okán… De tudod mit, ne tedd! Inkább a szemétdombon egyél meg egy menüt, tudod a neveddel fémjelezve! Ennyit érsz pont, te sztárfocista”.

A poszt, amelyben Dietz Szoboszlait ekézte azóta már eltűnt a színész nyilvános Facebook-oldaláról.

(VIA)

Frissítés!

A történtek kapcsán a 24.hu felkereste a színészt, aki elmondta, azért törölte a posztját, mert hirtelen fogalmazta meg a sorait, melyeket saját bevallása szerint kétszer is át kellett volna gondolnia, mielőtt közzéteszi a bejegyzését – írja a portál.

„Egyszerűen elöntött a düh, az indulat, a harag. Én nem a Szoboszlai Dominikra haragszom, en bloc a magyar labdarúgásra. Egész egyszerűen látom, hogy az elmúlt tizenpár évben hány százmilliárd forintot lapátoltak bele, úgy gondolom, hogy teljesen feleslegesen, teljesen értelmetlenül a magyar labdarúgásba”

– foglalta össze gondolatait a színész, majd hozzátette:

Magyarországon nincs olyan szinten a futball, mint például Portugáliában vagy Spanyolországban. Igazából mindenhol van foci, csak itt nincs

– jelentette ki.

„Azért volt ostobaság a Szoboszlaiba beleállni, mert igazából az egyetlen magyar focista, aki nemzetközi szinten is vitte valamire, elért valamit. Ezzel együtt azt gondolom, ahogy ezt ő lenyilatkozta, csapatkapitányként nem engedhette volna meg magának, ő egy egész csapat helyett nyilatkozik, hogy ne csak akkor szurkoljanak nekik, amikor győznek. Ez azért ritka, mint a fehér holló, valljuk be őszintén”

– fogalmazott a lapnak Dietz, aki hangsúlyozta, hogy hazánkban ez már régen nem a fociról szólt.

„Nem értem, hogy miért kell, hogy a csapból is Szoboszlai folyjon, viszont ha már ő folyik, akkor én azt gondolom, hogy neki egy válogatott kapitányaként sokkal jobban oda kéne figyelnie, hogy hogyan kommunikál”

– tette hozzá a színész.

Elnézést kért a posztért, de csak a stílusa miatt

„Nekem is sokkal jobban oda kéne figyelnem arra közszereplőként, hogy mit engedek meg magamnak, meg mit nem. Sajnos sokszor hirtelen vagyok, ez már ugye kiderült. Őszinte embernek gondolom magam, a barátaim is annak tartanak. Sokan pont azért utálnak, amiért mások szeretnek, mert belőlem kijönnek ezek a dolgok. Ez nem mindig jó. Sőt. Nekem is 48 évesen már sokkal átgondoltabbnak kéne lennem, úgy gondolom, hogy hiba volt. A stílus miatt kérek igazából elnézést és nem a tartalom miatt. Azt gondolom, a tartalom megállja a helyét. Lehet, hogy ezt mások másképpen gondolják, én nem fogom másképpen gondolni.”

szoboszlai, dietz,

Szerző