Connect with us

Budapesti hétköznapok

A DK drámai körülmények között 6000 fekete zászlóval emlékezett

DK
Megosztás

A DK. hatezer fekete zászlót helyezett el a XI. kerületi Bikás dombon, amivel a párt a koronavírus-járvány magyarországi áldozatairól emlékezett meg.  A párt frakciószóvivője keddi, online is közvetített budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: több mint hatezer áldozata van egy olyan járványnak, amit „korrekt és normális felkészüléssel”, a rendelkezésre álló erőforrások megfelelő használatával és egy jó kormányzással „kezelni” lehetett volna.

Állig felfegyverkezve?

Varga Zoltán úgy fogalmazott:

Orbán Viktor miniszterelnök korábban többször is arról beszélt, hogy állig felfegyverkezve várják a második hullámot és szinte korlátlanok az egészségügyi kapacitások. A kormányfő azt is megígérte, hogy minden beteget meg fognak menteni

– hozzátéve:

kiderült, hogy Orbán Viktor ismét „orbitális nagyot hazudott”.

Ez a hatezer zászló legyen figyelmeztetés mindenkinek, hogy a Fidesz és a kormány „folyamatosan elárulja az országot, elárulja a magyarokat” – mondta a képviselő. Szavai szerint a legutóbbi bejelentések azt mutatják, hogy a kabinetnek „esze ágában sincs” érdemi intézkedéseket tenni.

<<FRISS HÍREINK!>>

Nemcsak Meseország, de Magyarország is mindenkié

A politikustól egy, a DK által készített és a párt Facebook-oldalára feltett videóra utalva azt kérdezték, „hogy kerül a Mikulás puttonyába” a Meseország mindenkié című könyv? A szóvivő azt felelte,

ellentétben azzal, amit a kormányzat sugall, nemcsak Meseország, de Magyarország is mindenkié.

Hozzátette, „Orbánék álkeresztény és áldemokratikus kormánya megbukott”, a Fidesz egyik vezetője bizonyította be, hogy a kabinet mindenben hazudik. A képviselő arról is beszélt, hogy  amennyiben a DK kormányra kerül, akkor egy olyan országot szeretnének építeni, ahol Szájer Józsefnek „nem kell menekülnie a csatornákon”, ami mindenki országa, ahol nem szólnak abba bele, hogy ki, kit szeret, és nem mondják meg, hogy ki az anya és ki az apa.

Arról is kérdezték, hogy Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester bejelentette, a tilalom ellenére is adókat fognak emelni a VII. kerületben. Varga Zoltán válaszként azt mondta, hogy a

„gyenge és gyáva miniszterelnök mamelukjai” az önkormányzatiságot „éppen most gyalulják le”.

Hozzátette, a kormány harcot folytat az önkormányzatok ellen, aminek nemcsak a baloldali hanem mindegyik önkormányzat az áldozata.

 

DK

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük