Connect with us

Kerítésen innen

DK-reakció a kormányinfóra

Megosztás

A csütörtöki kormányinfón a sikerpropagandába burkolva tulajdonképen komoly megszorításokat jelentett be Gulyás Gergely miniszter, ezekre reagált szinte azonnal a DK közleménye.

Megosztás

A csütörtöki kormányinfón a sikerpropagandába burkolva tulajdonképen komoly megszorításokat jelentett be Gulyás Gergely miniszter, ezekre reagált szinte azonnal a DK közleménye.

A megszorítások előszele

Orbán Viktor a Facebook-oldalán azt írta:

„háborús időkben védelmi költségvetést dolgoztunk ki, amellyel megvédjük a családokat, a munkahelyeket és a nyugdíjasokat!” 

A Demokratikus Koalíció szinte azonnal reagált

A kormány az „orbáni inflációval és az áremelésekkel” nélkülözésbe taszította a családokat és a nyugdíjasokat – jelentette ki a Demokratikus Koalíció szóvivője csütörtökön, online sajtótájékoztatón.

Barkóczi Balázs a KSH felmérésére hivatkozott, miszerint májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett –

a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.

A képviselő hozzátette,

az élelmiszerboltokban 7,3 százalékkal vásároltak kevesebbet az emberek, mint egy évvel korábban.

Ezalatt a kormány áfabevételei jelentősen nőttek, ez így együtt pedig azt jelenti, hogy

„úgy fizetünk többet a bevásárlásnál, hogy közben egyre kevesebb dolgot veszünk”

– fogalmazott az ellenzéki politikus. A szóvivő azt is kiemelte, hogy

Magyarországon háromszor akkora az infláció, mint az EU-s átlag, és a KSH adatai szerint az elmúlt két évben szinte minden alapélelmiszer ára megduplázódott.

Előzmény

 

Szerző