Ez a nap
DK: a „Stop Soros” kampány egy blöff!
A Demokratikus Koalíció alelnöke egy olyan, rossz magyarsággal megírt propagandaanyagnak nevezte a „Stop Soros” nevű tervezetet, amelynek elfogadása árt az országnak.

Hangulatkeltés, megfélemlítés
Niedermüller Péter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta az elképzelésről, hogy azt nem lehet törvénytervezetnek tekinteni, „nem is tudom megmondani, hogy mi ez”, hiszen tele van jogi képtelenségekkel és a nyelvezete is nehezen értelmezhető. Egészen egyértelmű, hogy hangulatkeltésről van szó, a kormány újabb kísérletet tesz a civil szerveztek megfélemlítésére – fogalmazott.
Az EP-képviselő kiemelte, hogy az illegális migráció támogatása és szervezése embercsempészetet jelent és azt eddig is büntették az európai és a magyar jogszabályok. A menedékjogot kérők pedig nem illegálisan tartózkodnak itt.
Azok a szervezetek, akikre a kormány utal, nem támogatják és szervezik az illegális migrációt, csak az ideérkező menedékkérőknek nyújtanak segítséget – emelte ki. Arra is kitért, hogy a szöveg „egyetlen értelmes mondatot nem mond azzal kapcsolatban”, hogy ebben az esetben mit is jelent a szponzorálás.
A „Stop Soros” tervezetet vegyék le a napirendről
Niedermüller Péter megjegyezte azt is, hogy a kormánynak „állandó, lassan szinte paranoiás mániája” lett a külföldi pénzek ügye. Feltette a kérdést, hogy ha az EP-től kapott fizetéséből pénzt adna valamelyik civil szervezetnek, vagy azok EU-s forrásokhoz jutnának, akkor ezek a támogatások külföldi pénznek számítanának-e.
A „Stop Soros” című kampány egy blöff, aminek semmi jogi vagy politikai értelme nincs – összegzett, hozzátéve: ha ezt a tervezetet megszavazzák, akkor azzal Magyarország ellen tett lépéseket szavaznak meg.
A DK a tervezetet nem egészíti ki javaslatokkal, ehelyett csak azt kéri, hogy azt vegyék le a napirendről – válaszolta egy kérdésre.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat
- Frissítve! Riasztást adtak ki az ország keleti részére is, jön a hatalmas vihar
- Vidéki ambíciók és hatalomvágy – Orbán Viktor tanoncévei a mából nézve
- Orbán-áradás – elköltözteti a Harcosok Klubját – a hely új, a szöveg a régi
- A 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam