Ez a nap
Dobrev és az európai egyesült államok a DK kampányzáró sajtótájékoztatóján

Fő ellenfelünk a Fidesz, a nagyobbik kormánypártot kell legyőzni, attól kell mandátumokat elvenni – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) választási listájának vezetője szombaton Budapesten, az ellenzéki párt kampányát lezáró sajtótájékoztatóján.

Egy erős Európába kell tartani
Dobrev Klára úgy értékelt, hogy komoly sikereket értek el. A felmérések szerint legfontosabb programpontjukat, az európai egyesült államok megvalósítását már az ellenzéki szavazók több mint 72 százaléka támogatja – mondta.
Hozzátette, emberek százezrei értik meg, hogy „az orbáni Európa-ellenességgel” szemben nincs más út, mint amit a DK kínál: egy erős Európába kell tartani. A listavezető azt nevezte a legfontosabb eredménynek, hogy sok embert meg tudtak győzni ennek a nézetnek a támogatásáról.
Orbán és szövetségesei elhanyagolható kisebbségbe kerülnek majd az EP-ben
A kampány előtt még csupán egyetlen mandátumot jósoltak a DK-nak, egy friss kutatás szerint azonban ennek az ellenzéki pártnak van a legnagyobb esélye arra, hogy hármat is szerezzen – hangoztatta Dobrev Klára. Úgy fogalmazott, hogy a Fidesztől fognak elvenni EP-képviselői helyet, ezért arra biztatta a szavazókat, hogy az ő listájukat, a 6-os számút válasszák.
A DK listavezetője szerint „pontosan lehet látni, hogy Orbán Viktor Európában egy vesztes”, aki vasárnap is vereséget szenved, mert szövetségesei elhanyagolható kisebbségbe kerülnek majd az EP-ben. A kérdés, hogy a magyarok hozzákötik-e a sorsukat a miniszterelnökéhez, vagy elvágják magukat tőle – hangoztatta.
A kemény munka hétfőn folytatódik
Dobrev Klára közölte, hogy több mint 380 települést jártak be a DK politikusai a kampány során. Úgy értékelt, hogy az elmúlt hónapokban mind ők, mind a párt tagjai, aktivistái hihetetlen lelkesedéssel dolgoztak.
Külön méltatta a DK online tevékenységét. Azt mondta, tudatosan arra helyezték a hangsúlyt, mert szavai szerint egy ellenzéki pártnak kevés lehetősége nyílik a kampányolásra.
A kemény munka hétfőn folytatódik; akkortól más feladataink lesznek, azonban legalább ugyanennyire határozottan kell dolgoznunk – jelentette ki Dobrev Klára.
(Forrás: MTI)
Dobrev: Magyarország nem hagyja, hogy kivezessék az EU-ból és megtiporják demokratikus jogait
Szerző
Friss
- Orbán-áradás – elköltözteti a Harcosok Klubját – a hely új, a szöveg a régi
- A 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe