Kerítésen innen
Dobrev: Magyarország nem hagyja, hogy kivezessék az EU-ból és megtiporják demokratikus jogait
Az Európai Egyesült Államok programjának megvan a többsége Európában – hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) listavezetője az ellenzéki párt pénteki budapesti kampányzáró rendezvényén.
A magyarok is európai polgárnak akarják érezni magukat
Dobrev Klára a Magyar Tudományos Akadémia épületénél úgy fogalmazott: Magyarország nem hagyja, hogy kivezessék az Európai Unióból és megtiporják a demokratikus jogait. A magyarok olyan Európában akarnak élni, ahol ők is európai polgárnak érezhetik magukat – tette hozzá. Leszögezte, ha kell, akár Orbán Viktor ellenében is létrehozzák az Európai Egyesült Államokat.
A legfontosabb programpontjaikat ismertetve azt mondta: ha bevezetik az európai minimálbért, akkor a Magyarországon dolgozók is a tisztességes megélhetéshez szükséges fizetést kapnak.
Az európai minimálnyugdíj megoldás arra, hogy ne lehessen méltatlanul alacsony járadékot adni azoknak, akik tisztességgel végigdolgoztak egy életet – hangsúlyozta.
A magyar állam halálra ítél 82 gyereket
Kitért arra is, hogy van olyan betegség, amelyre 2017 óta van gyógyszer, de 120 beteg közül az állam csak 38-nak fizeti ki a kezelését, amivel halálra ítél 82 gyereket. Erre a problémára is megoldás lenne az európai egészségügyi minimum bevezetése – közölte Dobrev Klára.
Úgy vélekedett, hogy változtatni kell az Orbán-kormány családpolitikáján is, amelyet akként jellemzett, hogy „felülre adok, alulról elveszek”. Be kell vezetni az európai családi pótlékot, amely minden gyermeknek járna – tette hozzá.
A juttatásokat a multinacionális cégekre kivetett adóból finanszíroznák – közölte a listavezető.
A küzdelem vasárnap sem ér véget
Gyurcsány Ferenc pártelnök hangsúlyozta, hogy a kampány hivatalosan véget ért, de a küzdelem nem ér véget még vasárnap sem. Addig teszik a dolgukat, addig képviselik mindazt, amiben hisznek, amíg Magyarország nyugodt, európai, demokratikus, polgári ország nem lesz – szögezte le a politikus.
A DK-nak az a meggyőződése, hogy az európai embereknek és az őket képviselő politikusoknak kezet kell nyújtaniuk egymásnak – közölte. Azt mondta, hozzá közelebb állnak az európai demokraták, mint bármilyen „magyarkodó európai diktátor”.
A kormányra utalva úgy fogalmazott: Széchenyi adott a sajátjából a nemzetnek, „ezek meg lopnak a nemzetéből önmaguknak”.
Orbánnak nem érdeke, hogy az emberek jól éljenek
Molnár Csaba ügyvezető alelnök, EP-képviselő azt mondta, hogy hamarosan ki fog nyílni egy olyan ajtó, ami a szociális Európához, más néven az Európai Egyesült Államokhoz vezet.
A nemzet érdeke lenne, hogy „átmenjünk ezen az ajtón”, de a miniszterelnök azt mondja az embereknek, hogy ne válasszák az európai életet, az európai minimálbért és minimálnyugdíjat, az európai családi pótlékot, kórházakat és iskolákat – hangsúlyozta. Orbán Viktornak ugyanis nem érdeke, hogy az emberek jól éljenek, mert ha Magyarországon nyugat-európai életszínvonal lenne, akkor „megbukna húsz másodperc alatt” – fogalmazott Molnár Csaba.
Rónai Sándor, a DK EP-listájának harmadik helyén álló jelölt arról beszélt: a hétköznapi embereknek nem a migránsokkal van problémájuk, hanem a számlákkal, illetve a gyerekek tandíjának befizetésével. Hozzátette, olyan országban szeretne élni, amely mindenkinek tisztességes megélhetést biztosít.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Feleséggyilkosság Fóton
- Vitézy Dávid eddig se kímélte Lázár Jánost, de úgy tűnik most már pároslábbal ugrál annak lágyaltestén
- Hosszú Katinka visszavonul – Búcsúzik az Iron Lady
- Az USA pénzügyminisztériuma nem a magyar KEHI, GVH, vagy a Szuverenitásvédelmi Hivatal – avagy, ahogy azt Mórickáék elképzelik….
- Sulyok úr, melyik az a könyv, amiben együtt szerepel Wass Albert és Máté evangéliuma?
- Bombariadó London legdrágább luxus-bevásárlónegyedében
- Csütörtökön hagyja ki a honvédségi Bálna környékét – Katonai járműfelvonulás várható
- Az 51. tagállam
- A köznyelv ezt szimplán lopásnak hívja – kommentelték a kormány -most kibukó- karácsonyi ‘játékelvonási’ akciójának hírét
- Lázár János és az ő ‘közlekedésinfója’ – Élőben a közösségi oldaláról….