Kerítésen innen
Dögtemetők országszerte – Őrt állt éjjel a DK Bábolnán

„Dögtemetőkkel árasztja el az országot az Orbán-kormány, a DK éjjeli őrséget állt az emberekkel Bábolnán,” mert a Komárom-Esztergom megyei város és Csemeztanya után már Peresztegen is megkezdte a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt tömegesen leölt szarvasmarhák eltemetését az Orbán-kormány.

Igy lesz és kész
Peresztegen sem kérdezték meg se az embereket, se az önkormányzatot arról, hogy akarnak-e a kertjük végébe dögtemetőt. És azt sem árulta el Nagy István agrárminiszter, hogy miért hordják szét az országban a potenciálisan fertőzött állattetemeket, és hogyan védik meg az embereket a bűzlő, fertőző maradványoktól. Szégyen, hogy a kormány csak titkolózik, magyarázkodik, de nem nyújt segítséget a károsultaknak- áll a DK közleményében.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Együtt a Bábolnaiakkal
A Demokratikus Koalíció egyetlen baloldali pártként küzd az emberekért az akaratukat semmibe vevő Orbán-kormány ellen. Együtt álltunk éjjeli őrséget a dögtemető előtt Bábolnán. Együtt tüntettünk Csemeztanyán a vezetékes vízhálózat kiépítéséért, és hogy ne döntsenek a helyiek feje felett. Elvisszük az emberek hangját a parlamentbe, a megyei közgyűlésekbe és a médiába. Mi, baloldaliak akik azt kérik, hogy hallgassák meg őket, mert békében akarnak élni és gazdálkodni. Mert baloldalinak lenni akkor sem divat kérdése, amikor meg kell védeni a helyi közösségeket egy pusztító járványtól és egy tehetetlen, hazug kormánytól
– fejeződik be a párt közleménye.

Szerző
Friss
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni