Sport
Olimpiai döntős a rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó
A téli olimpián a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású gyorskorcsolyaváltó a világelső dél-koreai staféta mögött magabiztosan jutott a fináléba, ahol még a kanadaiak és a kínaiak lesznek az ellenfelek.
Az 5000 méteres futam elején felváltva vezettek a magyarok és a hazaiak, de nem volt túl nagy az iram. Az egyik váltásnál utolsó helyre is visszacsúszott a magyar együttes, azonban Liu Shaoang hamar újra élre tört. A csapatok tisztán versenyeztek, de a pozíciók gyakran cserélődtek, a magyarok viszont sokat vezették a mezőnyt, főleg féltávtól.
A dél-koreaiak a táv utolsó harmadában a magyarokat megelőzve ritmust váltottak, a teltházas kangnungi jégcsarnok csaknem “felrobbant” ekkor. Ezt a tempót pedig nem bírták se a japánok, se a világcsúcstartó amerikaiak, azaz az utolsó hét-nyolc körben már kérdéses sem volt a továbbjutás, főleg úgy, hogy a japán váltó egyik tagja elesett.
A magyar váltó 6:34.866 perccel ért célba, amely új országos csúcs.
“Nagyon rossz olimpia már nem lehet. Amiért jöttünk, azt elértük. Akármi lesz, már nem tudok elégedetlen lenni. Azt gondoltuk, hamar megindulnak a dél-koreaiak, de hiába mentek előre, nem volt nagy az iram, emiatt gyakran változtak a pozíciók. Nagyon tetszett, hogy az amerikaiakat kétszer is leváltottuk”
– értékelt a rangidős, negyedik olimpiáján szereplő Knoch Viktor. Hozzátette, örül, hogy négycsapatos lesz a döntő, így talán nyugodtabb futamra lehet számítani. Kiemelte, nem írná alá előre a negyedik helyet. Elárulta, amikor sikerült tapadni a hazaiakra és megvolt a két bólya előny az amerikaiakkal szemben, akkor érezte, hogy meglesz a finálé, mert mindenki magabiztosan versenyzett, nem volt benne a hiba a korcsolyázásban.
“Mindenki hozta a magáét. Senki nem adta könnyen a – pozícióját”
– jelentette ki Burján Csaba, aki úgy vélte, két éve talán kicsit elbízták magukat és ebben a szezonban ütközött ez ki, amikor sorra kapták a pofonokat. “De a legjobbkor újra hibátlanul mentünk!”
Liu Shaoang csak annyit emelt ki, nagyon jót tett neki a két elrontott egyéni szám után, hogy a váltóval sikerült javítania.
A férfi váltók döntőjét jövő csütörtökön rendezik.
Liu Shaolin negyeddöntős 1000 méteren, Liu Shaoangot kizárták
A minden távon junior világbajnok Liu Shaoang eleinte második helyen haladt futamában, aztán a japán Szakazume Rioszuke elment mellette. Az MTK sportolója nem kapkodott, hogy azonnal visszaszerezze a továbbjutáshoz szükséges második helyet. Néhány körrel később mégis kockázatos manőverbe kezdett és oldalról nekikorcsolyázott riválisának, aki ettől elesett. A futam után a bírók kizárták a magyar gyorskorcsolyázót, aki az előző idényben megnyerte a táv világkupáját.
Bátyja, a szám idénybeli vk-győztese második helyen fordult futamában az első kanyarba, de már az első kör után élre állt, azonban az orosz Pavel Szitnyikov visszavette a vezető pozíciót. Amikor a szintén MTK-s magyar újra előzésre szánta el magát, az orosz kézzel-lábbal tolta befelé riválisát, hogy ne tudja bevenni a kanyart. Végül csak Liu Shaolin maradt állva, de a futamot biztonsági okokból – hárman egyszerre estek el – megállították, az oroszt pedig kizárták.
Másodjára az első néhány körben a magyar, aztán a lett Roberto Pukitis vezetett. Liu Shaolin a táv harmada után ismét élre állt, onnantól pedig már csak a hátát nézték a riválisai. Pukitis másodikként szintén továbblépett, míg kisebb meglepetésre az amerikai JR Celski búcsúzott.
Keszler és Jászapáti nem jutott elődöntőbe 500 méteren
Keszler Andreának és Jászapáti Petrának sem sikerült bejutnia az elődöntőbe a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyében a pjongcsangi téli olimpián kedden.
Elsőként a harmadik olimpiáján szereplő Keszlert szólították jégre. Futamában a kanadai Kim Boutin, aki az idény négy vk-futamából kettőn indult el, de akkor első és második lett, lerajtolta a világcsúcstartó brit Elise Christie-t és a tatabányai versenyzőt is. Christie visszaelőzte tengerentúli ellenfelét, míg Keszlernek, noha tapadt esélyesebb riválisaira, nem sok esélye volt a továbbjutásra, nem tudott előzni. Az utolsó kanyar kigyorsításánál meg is botlott, elesett, ahogy Boutin is, de a sorrend nem változott. A német Anna Seidel lemaradva negyedikként haladt át a célvonalon.
“Az volt a papírforma, hogy Boutin lerajtol, az egyik legjobb ebben. Ha nem sikerül neki, akkor ő sem tudott volna megelőzni” – értékelte a futamot Keszler Andrea, aki hozzátette, ilyen gyorsan otthon nem tudnak korcsolyázni, így arra büszke, hogy a világ két legjobbját szorosan tudta követni. Az esésével kapcsolatban úgy fogalmazott, nagyon szűken akart kanyarodni, hátha lesz esélye az előzésre, de rálépett egy bójára. A könnyeiről csak annyit mondott, nem a keserűségnek szólnak, hanem annak a feszültségnek, amit az okoz, hogy két héten át csúcsformában kell lenni, ami nagyjából lehetetlen szerinte.
A 19 éves Jászapáti Petra a legrosszabb, négyes pozícióból rajtolt, nem is tudott előrébb lépni. A szegedi gyorskorcsolyázó végig az utolsó helyen haladt a futamában, csak az utolsó kanyart követő kigyorsításban próbált előbbre kerülni, s bár centiken múlott, de ez nem sikerült neki. A továbbjutó első két helyen a kínai Csü Csun-jü és a hatszoros világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzsong zárt, míg a táv Európa-bajnoka, az olasz Martina Valcepina szintén kiesett.
“Az is nagy dolog, hogy idáig eljutottam, de az persze picit bánt, hogy ilyen kevéssel, csupán egykorcsolyányi hosszal maradtam le a továbbjutásról. Ilyen jól még sosem tudtam kijönni az utolsó kanyarból” – mondta mosolygósan Jászapáti Petra.
(MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat