Connect with us

Kerítésen innen

Dopeman Pityinger László a Damaszkuszi úton – Mosakodás felsőfokon

Megosztás

Dopeman természetesen nem élte mindezt , úgy mint a következő történet főhőse, ilyen drámaian át, de azért ő is nagy utat járt be. A bibliai elbeszélések szerint úgy kétezer évvel ezelőtt egy Saul nevű ifjú, „gyűlölettől lihegve” Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy fogságba vesse a kivégzett Jézus követőit, akik hittek Jézus Krisztus feltámadásában. Minden másképpen történt, mint ahogy elképzelte.

Megosztás

Dopeman természetesen nem élte mindezt , úgy mint a következő történet főhőse, ilyen drámaian át, de azért ő is nagy utat járt be. A bibliai elbeszélések szerint úgy kétezer évvel ezelőtt egy Saul nevű ifjú, „gyűlölettől lihegve” Jeruzsálemből Damaszkuszba tartott, hogy fogságba vesse a kivégzett Jézus követőit, akik hittek Jézus Krisztus feltámadásában. Minden másképpen történt, mint ahogy elképzelte.

Kinek, kinek a maga „damaszkuszi útja”

A fiatalembernek az úton megjelent Jézus, s megkérdezte tőle: „Saul, Saul – miért üldözöl engem?” Saul összeomlott, tehetetlenné vált, megvakult, s magába fordult, majd egy bizonyos idő elteltével tanítvánnyá akart lenni. Azonban hosszú időbe telt, míg a keresztények elhitték a megtérését. Hiteles változásának egyetlen feltétele volt: mindent bevallani. „Igen, Saul voltam, de Pál lettem” – vallotta. Csak így válhatott apostollá, majd vértanúvá.

Doeman- Saul

A rapper nem régen még mint az ellenzék egyik emblematikus alakja, altrnatív köztársasági jelöltje szerepelt a köztudatban, majd történt valami, hogy mi azt csak találgatni lehet, nem úgy mint Pál apostolnál, ahol maga árulta el a titkot. Pityinger László interjút adott a Blikknek abban ez áll:

– Sokan azt hiszik, hogy én megijedtem a bírósági eljárástól,( A hungarocell Orbán fej rugdosásáért állt bíróság elött. A szerk.) és ezért kezdtem úgymond támogatni őket, de ennek semmi köze nem volt hozzá. Mivel már nem úgy koncerteztem mint korábban, rájöttem, hogy a hírnevem lehet másra használni. Saját vállalkozásokba kezdtem és kénytelen lettem üzletemberként gondolkodni. Így ráláttam, hogy milyen a kormányzás, hogy működik a gazdasági rendszer. Bár nagyon sok horrorhírt mondanak mióta Orbán hatalomra került, és valóban vannak vesztesei a magyar kormányzásoknak, akik rászolgálnának arra, hogy az ő helyzetükön javítsanak, de azt vettem észre, hogy a többség elkezdett jól járni. Lehet azt mondani, hogy ez nem így van, de én látom a fizetéseket, meg látom, hogy a bankrendszer igencsak rövid pórázon van tartva, ellentétben a hiedelmekkel. Korántsem az az első számú cél, hogy itt magyar emberek tönkremenjenek.

Mostanra kijelenthetjük, hogy ön is a miniszterelnök támogatója?

Én rájöttem bevallom őszintén, hogy az Orbán százszor jobban kormányoz, jobban érti a stratégiákat, és nemzetközileg is képes jól evezni, olyan cápák között, akik közel sem kedvelik őt. Ha ellenfélként tekintenék rá, akkor is el kéne ismernem az érdemeit. A jelenlegi világhelyzetben nem is látok más opciót. Ő most kifejezetten jót akar ennek az országnak. Azt érzem, hogy Magyarország előkészül arra, hogy egy semleges országgá váljon. Ha az Orbánékat romlottnak gondolja valaki, el kell neki mondanom, hogy az ellenzéki oldal százszor olyan romlott és százszor jobban hátba szúrja egymást, és sem erkölcsben, sem pedig etikában nem áll a kormány fölött. Az én világlátásom hibát lát és nem bűnt. Mindenki hibázik aki az életben él. Én nem nézem ezt romlottnak, nekem ez egy játéktér, amit úgy hívnak hogy politika. Mintha megnézném a bokszolókat a ringben, és kiderülne, hogy ki bokszol jobban.

„Hülyeséget csináltam”

A követői mit szólnak a gondolkodásához? Rendszeresen kap önt szidalmazó üzeneteket?

– Persze, hogy kapok, rengeteg ember van akinek ez nem tetszik. Napraforgó, s*ggnyaló, ezeket mind hozzám vágták már, de nem tartom magam annak. Én akkor mentem Orbánnal szembe amikor senki nem mert. Most már könnyű az én farvízemen fölevezni. Én nem kapok parlamenti fizetést! Aki engem kicsit jobban ismer, az tudja, hogy az én fejemben, hogy mennek a dolgok. Van a rendszerrel szemben kritikám most is! De fontos itt azt is elmondani, hogy a többség azért nem vak. Az ellenzék tragédiája az, hogy aki nem elvakult az már nincs ott velük. 800 ezer szavazót vesztettek. Aki egy kicsit is figyel a véleményemre és nem napraforgónak meg s*ggnyalónak nevez, az érti, miről beszélek. Ha valaki ennek ellenére is így gondolkodik azt nagyon sajnálom.

A most elmondottak fényében kijelenthetjük, hogy megbánta a 2013-as szobor rugdosást?

Ott amikor fejet rugdostam, akkor igazából, még ha azt is mondom, hogy az Orbán Viktor az ellenségem, akkor is figyelembe kellett volna vennem, hogy neki is vannak gyerekei, szerettei. Ez a dolog, még ha szándékon kívüli is, de túlmutatott azon ami a közte és köztem lévő ellentétről szólt. Az önismeretre való törekvésem szempontjából elismertem, hogy hibát követtem el, tehát ezt ki kell javítani. Ez nem az Orbán Viktor felé elnézést kérésről szól. Csak rá tudok mutatni arra, hogy hülyeséget csináltam bizonyos szempontból. Még úgy is, hogy abban a helyzetben, abban a pillanatban így éreztem helyesnek, és ezt a mai napig tartom.

A riport természetesen egyéb témákkal  is foglalkozik, érdemes elolvasni.

Előzmény

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük