Ez a nap
Dunaújváros fideszes polgármestere megbánta, hogy kitüntették a Quimbyt
Nem tartja méltónak a Dunaújvárosért Díjra a Quimby együttest a város polgármestere, az elismerést mégsem vonja vissza, mert azt nem illik.
A város fideszes polgármestere, Cserna Gábor ezt egy, az ATV birtokába jutott felvételen mondta el. Korábban a polgármesternek nem volt problémája a népszerű zenekarral, a díjat 2012-ben ítélte meg számukra a közgyűlés.
Dunaújváros polgármestere november közepén, a közgyűlésen beszélt arról, hogy egy fiatal tehetséggel szemben méltatlannak tartja a népszerű Quimby zenekart a Dunaújvárosért Díjra.
A zenekar frontembere varangykirálynak nevezte Orbán Viktort
A DK helyi képviselője szerint azért mondta mindezt a város vezetője, mert Kiss Tibor, a zenekar frontembere egy versében varangykirálynak nevezte Orbán Viktort.
A zenekar énekese a Varangykirály című versét idén márciusban, a HírTV Alinda című műsorában szavalta el. A frontember akkor hangsúlyozta: nem politizálnak, de ír olyan szövegeket, amelyek aktuálisak.
A zenekar menedzsere az ATV Híradójának megkeresésére azt mondta: egyelőre nem kívánják kommentálni az elhangzottakat.
(forrás: ATV)
Szerző
Friss
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes