Kerítésen innen
Dúró Dóra nagy napja: a Zeneakadémia vezetője a rendőrség tehetetlenségére hivatkozva lemondta Varnus Xavér koncertjeit
A Zeneakadémia névadója, Liszt Ferenc, korának többek között toleranciabajnoka alighanem forog a sírjában, ha érzékeli késői utódai sunyi gyávaságát.
Tényleg be kell rezelni, ha Dúró Dóra fenyeget?
Kihasználva a saját maga által keltett hazug, minden hiteltérdemlő bizonyítékot nélkülöző”ped.ofil”-ellenes hangulatot, Dúró Dóra, a Mi Hazánk parlamenti képviselője sikeres zsarolásának következtében -leírni is szörnyű!- a Zeneakadémia vezetője követve a szegedi zsidó hitközség „szép” példáját szintén lemondta Varnus Xavér decemberre meghirdetett koncertjeit.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Virtigli gyávaság
A lemondásról szóló közlemény így hangzik:
„A Zeneakadémia számára kiemelten fontos a közönsége biztonsága, a magas színvonalú koncertek zavartalan élvezetének biztosítása, s az intézmény kulturális küldetésének védelme.
A 2024. december 1-jére – a tegnapi napon a rendőrség által is megerősítetten – a Zeneakadémia épülete elé bejelentett demonstráció, és az intézményhez azzal összefüggésben a szervezőktől érkezett jelzések alapján a Zeneakadémia nem tartja garantálhatónak a közönség biztonságát, az épület, a zeneszeretet, az előadás és a műsorszámok méltóságának megőrizhetőségét, ezért a demonstráció várható következményeit mérlegelve az egyetlen lehetséges felelős döntést hozta: a 2024. december 1-jén, Advent első vasárnapján 11 órára meghirdetett Orgonakoncertet és a 19 órára tervezett Orgonaestet lemondja.
Figyelemmel arra, hogy a koncert szervezője (és így a jegyek értékesítője) nem a Zeneakadémia, a már megvásárolt jegyek visszaváltásának módjáról a koncert szervezője ad tájékoztatást, amelyet természetesen a Zeneakadémia honlapján is közzéteszünk. Ezzel kapcsolatos további információkért kérjük figyeljék weboldalunkat és hivatalos közösségimédia-oldalunkat.
Tisztelt Közönségünktől a koncertek lemondásával okozott kellemetlenségekért elnézést kérünk, egyben bízunk a felelős döntésünkkel kapcsolatos megértésükben”
-fejeződik be a közlemény.
Dúró-öröm
A Zeneakadémia vezetői valóban komolyan gondolják, hogy az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben a gyáva megfutamodás kell, hogy a művészet válasza legyen, vagy egyszerűen csak nem bíznak abban, hogy a rendőrség eléggé felkészült ahhoz, hogy szakszerűen védje meg, ha egy kis szélsőséges csoport a célkeresztjébe veszi?
A névadó bátorsága
1849 októberében, amikor Liszt Ferenc értesült a magyar szabadságharc leveréséről, az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos és az aradi vértanúk kivégzéséről, megkomponálta Funérailles című híres zongoradarabját és nekilátott a Hősi sirató című, immár nyolcadik szimfonikus költeménye megírásának.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség