Ez a nap
Ebolavírus Magyarországon?
Filovírussal végzett munka során baleset történt az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában (NBL), az érintett laboratóriumi dolgozó egy hete kórházban van, megfigyelik – közölte az OKI kommunikációs osztálya pénteken az MTI-vel.
Speciálisan kialakított egységben hét napja áll megfigyelés alatt
A baleset múlt pénteken történt, nemzetközi feladathoz kapcsolódó, filovírussal végzett munka során.
Az OKI közleménye szerint az NBL munkatársai az ilyen esetekre kidolgozott laboratóriumi protokollt végrehajtva megtették a szükséges intézkedéseket. Az érintett laboratóriumi dolgozó a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László telephelyén, speciálisan kialakított egységben hét napja áll megfigyelés alatt.
A kórház szakorvosai folyamatosan figyelemmel kísérik az állapotát, a dolgozón a megfigyelés alatt az oltási reakción kívül más tünetet nem észleltek – tették hozzá.
A többi munkatársra, illetve a lakosságra az eset veszélyt nem jelent
Kitértek arra is, hogy az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) tájékoztatták a balesetről, azóta folyamatos a kapcsolattartás a WHO-val, naponta adnak tájékoztatást, és a WHO a megtett intézkedéseken felül mást nem tart szükségesnek. A WHO segítségével a vírus elleni oltóanyag 24 órán belül Magyarországra érkezett és az érintett laboratóriumi szakember megkapta. Megérkezett a kísérleti fázisban lévő vírusellenes szer is.
A közleményben hangsúlyozták: a baleset után azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, „ennek eredményeképpen a többi munkatársra, illetve a lakosságra az eset veszélyt nem jelent”.
A Filovírus-családba tartozik az Ebola és a Marburg vírus, mindkettő vérzéses lázzal jár.
(MTI)
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik