Banánköztársaság
Egy nímand: Göncz (…) patkánnyá változott
Mészáros Lőrinc – akit nyugodtan nevezhetnénk Hungarikumnak is, hiszen csak itt, csak most(?), csak nekünk.. – médiamogul tévéjében, a kifinomult ízléssel megáldott véleménytizedesek a „Keménymag” című műsorban ekéztek mindenkit, aki nem ők.
Mindenki gány, csak mi nem!
A tévében, önmeghatározása szerint
„őszinte, naprakész, hiteles, (…) a nemzet hangja”
sorra vették az ellenzéki oldal szereplőit a civileket, majd egy ponton elérkeztek a metróállomás Tóth József XIII. kerületi polgármester által kezdeményezett átnevezése okán Göncz Árpádhoz, mivel az Árpád-hídi állomást Göncz Árpád városközpontra cserélnék. Ez most, hogy amúgy is felújítják az állomást külön költség nélkül megoldható lenne, bár az is igaz, hogy így nem lehet rajta milliókat keresni egyik csókos cégének sem. A részvevők arról polemizáltak, hogy a volt köztársasági elnök besúgó volt-e 1958 és ’63 közötti börtönévei alatt.
“Miközben akasztottak a szomszéd cellában ő angolul tanulhatott”
– nyitott Velkovics műsorvezető, majd becsatlakozott Ambrózy Áron, a PestiSrácok szerzője, aki visszaemlékezett, hogy beszélt olyan ötvenhatossal, aki gyűlölte ugyan Göncz Árpádot, de határozottan állította, hogy nem volt besúgó. Ennek ellenére megjegyezte:
“Göncz egy becsületes talpig férfi volt aztán kilencven után egy patkánnyá változott. Tehát nem ’90 előtt volt patkány, hanem ’90 után lett az.”
„A politikai B-közép”
Ambrózynak nagyon a bögyében lehet Göncz Árpád, mert írói- fordítói munkásságába is belekötött, ha már szóba hozta a köztársasági elnököt. Szerinte a Gyűrűk ura fordítás
“óriási nagy bűncselekmény”
volt.
Ízlések és pofonok
Azon, hogy valakinek mi tetszik és mi nem, nem lehet vitatkozni. Eredetiben biztosan sokkal jobban tetszett a médiamunkásnak a könyv és azt is biztosra vesszük, hogy több nyelvre lefordítva átrágta magát a könyvön, így kiérlelt bírálatot mondott. Ez legyen a legnagyobb bajunk!
Bayer Zsolt is megszólalt metróátnevezés ügyben. Közösségi oldalán az alábbi kommenttel osztotta meg a Kovács András által jegyzett cikket:
„Itt az idő, hogy megmutassa magát a polgári kurázsi és megakadályozzuk, hogy az SZDSZ volt politikusáról egy metróállomást nevezzenek el.”
Nem maradt ki a sorból Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője sem, neki ez a mondat jutott:
Végtelenül torz kép él az emberekben Göncz Árpád történelmi szerepéről. Ő a rendszerváltozás egyik legkártékonyabb szereplője.
Mindez 2018 Magyarországán!
Szerző
6 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
Hajnalka Mária Tóth
2018.01.26 17:58 at 17:58
ELKÉPESZTŐ
Terézia Erika Szilágyi
2018.01.26 19:54 at 19:54
Mit összezagyválnak ezek!
Terézia Erika Szilágyi
2018.01.26 20:00 at 20:00
Egyébként Hangzatosabb lenne: ÁRPÁD -HID- GÖNCZ ÁRPÁD VÁROSKÖZPONT
poca
2018.01.27 09:35 at 09:35
Ez az „eredmény”, ha szarháziak vitáznak valamiről….
Varga Ferenc
2018.01.27 09:54 at 09:54
Szerintem, legalább egy szibérai hideg jól jönne, hogy a PARLAMENTI psatkányok a SZENNYCSATORNÁBA MADNÁNAK áPRILISBA!. Ha mégsem fagynának a csatornába, MAGYAR honunkba, csak Orbán, Mészáros, Rogán ,Kósa, és azt újjonak, KDNPP, (keresztény demokrata nagyon pofátlan párt), FIDESZ megmondóikról, ( undorító EGOISTA elhízott) személyekről NEVEZZENEK el mindent. Javasolnám még, hogy minden HATÁRÁTLELŐNÉL Bejövöknek tábla mutassa, hogy „ORBÁN ORSZÁG”” / ezt azért írtam, mert Orbán azt hajtogatja, hogy a magyarpártok, mind soros bérencek. , van valami igazság Orbán mészároson keresztül, soros pént osztogat, és a segélyeket soros pénzből támogatókat fosztogat./ Elnézést ÍÍRÁSOMÉRT. Jó lenne már abba hagyni a SOROSOZÁST!! Jó lenne vissza térni a normális élethez. Vissza venni a gyárainkat, földjeinket . Területünkön, legyen minden Magyar tulajdonba.
Shen Kee
2018.02.05 18:40 at 18:40
Erről a névadásról megérné egy népszavazást kezdeményezni.
Ha sikerülne, az messzebbre vezetne…