Egy összezavarodott, szétzilált világból fogunk (ha fogunk) valamerre tovább lépni

Attól tartok, az oroszok felelőtlen akciója még a legjobb esetben is évekkel veti vissza az egész világ fejlődését, de akár a totális pusztulásba is torkollhat. Fura módon ez a háború vetett véget a COVID-uralta közbeszédnek, ami már eleve elmosta a 2020-ban még élénk klímavédelmi ábrándokat. Sajnos nem lesz hova visszalépnünk. Egy összezavarodott, szétzilált világból fogunk (ha fogunk) valamerre tovább lépni.

Előzmény

1994. decemberében Budapest adott otthont annak az ünnepélyes aláírásnak, amely az atomhatalmi státuszukról való lemondás és atomfegyvereik Oroszországnak való átadása fejében Ukrajnának, Fehéroroszországnak és Kazahsztánnak három atomnagyhatalom, azaz Oroszország, az USA és az Egyesült Királyság (majd később plusz kettő: Kína és Franciaország) garantálta politikai és területi sérthetetlenségét. Jegyezzük meg, az ún. Budapesti Memorandum nélkül ma Ukrajna a világ harmadik legnagyobb atomhatalma lenne. Ehhez képest az orosz hadsereg úgy vonulgat ki és be Fehéroroszország, illetve Kazahsztán esetében, mintha csak otthon lenne. Ukrajna viszont a saját lábára akart állni.

Nagyhatalmi garancia?

A nemzetközi jog szempontjából az történik, hogy Ukrajna területi és politikai sérthetetlenségét pont az egyik garantőr szegi meg, a maradék négyből pedig Kína csak lányosan toporog. A fennmaradó három nyugati nagyhatalom pedig jobb híján a szankciós politika eszközéhez nyúlt, szövetségeseik, így Magyarország támogatásával. El is érkeztünk tehát ahhoz a ponthoz, hogy miért az USA, Franciaország és az Egyesült Királyság a leginkább aktív szereplője a mai politikai felfordulásnak, jóllehet más okaik is vannak. Igen, valahogy meg kell felelniük annak, vajon mit is ér az ő nagyhatalmi garanciájuk. Nos, a jelek szerint nem sokat. Még 2014-ben, a Krím-félsziget orosz elcsatolásakor egyedül az USA emlegette a Budapesti Memorandumot, míg a többiek inkább csak a fejüket csóválták. Oroszország azonban immár 8 éve folyamatosan és súlyosan sérti a nemzetközi egyezményeket, ezért a sajátos felelőssége elvitathatatlan.

Mit is tehetnek, tehetnének a garantőrök a szétzilált világért?

A végleteket tekintve vagy semmit, vagy fegyveresen avatkoznak be. A kettő közti ún. ‘egyéb’ sajnos nem tud más lenni, mint a különböző gazdasági-pénzügyi és hasonló szankciók bevetése. Más szavakkal szólva, fegyverek nélkül tönkretenni, megnyomorgatni az agresszort. A szankciókról azonban tudjuk, hogy kétélű fegyverek, ugyanis mindkét félnek fájnak. A kérdés csak az, hogy kinek fájnak jobban, avagy ki az, aki túléli, illetve kiheveri, és ki az aki belerokkan? A Nyugat által elrendelt szankciók Oroszországnak biztos nagyon fájnak, még inkább fájni fognak. Azonban minél integráltabb kapcsolatrendszerek szakadnak szét, annál nagyobb mindennek az ára. A magyar kormányfőnek abban éppenséggel igaza van, hogy ne mi fizessük meg mások háborújának az árát, csakhogy ez roppant naív hozzáállás. Amit eddig másokkal együtt fizettünk és fizetünk az az Ukrajnának szállított fegyverek árának ránk eső része, illetve a menekültáradat költségeinek ugyancsak ránk eső része. A fegyverekért a többiek fizetnek többet, a menekültek kapcsán viszont mi.

Ám az igazi kiadás nem a háború, hanem a béke ára lesz

A szankciók ugyanis a békébe való beruházásnak tekintendők abban a hitben, hogy ezek kikényszeríthetik, aztán fenntarthatják a békét. Márpedig a mostani szankciók elkerülhetetlenül az energia és az élelmiszerek árának jelentős emelkedését váltják ki, amelyek költségeit hosszabb távon is viselni fogjuk. Igen, a magyar háztartások energia- és élelmiszerszámlája minimum megduplázódik, amely terheket úgy kell majd viselnünk, hogy közben a gazdasági teljesítményünk csökken. Sajnos, az életszínvonalunk jelentős visszaesésével számolhatunk.

A béke mellékes árának tekinthetjük a majdani ukrán újjáépítés költségeit is. Ne tévedjünk! A százezerszámra lerombolt otthonok helyébe bizony újakat kell építeni, hogy a menekültek hazaköltözhessenek. Ugyanez igaz a tönkretett infrastruktúra helyrehozatalára és még sok minden egyébre, például a környezeti károk elhárítására.

Egy szó, mint száz, lesz itt még annyi számla, hogy csak na!

Az igazság oldaláról nézve a legnagyobb jóvátétellel az oroszok fognak tartozni, bár ahhoz először a vesztes pozíciójába kell zuhanjanak. Kompromisszumos béke esetében az ilyen jóvátétel alighanem fel sem merül, s jó eséllyel a Nyugat lesz kénytelen Ukrajna talpra állításában oroszlánrészt vállalni. Ha az oroszok netán mégis uralmuk alá hajtják Ukrajnát, akkor viszont az összes kiadásunk veszett fejsze nyele, cserébe nyöghetjük a következő válságok minden terhét. A kimutatások szerint a szomszédunkban zajló háború minden egyes napja átlagosan 20 milliárd eurót emészt fel, aminek kétharmadát az oroszok nyögik. Nem kizárt, hogy egy-egy modernebb rakéta többe kerül, mint az az épület, amit lerombolnak vele. Egy-egy (lelőtt) repülőgép árából egész városnegyedek lennének építhetők. Folytathatnánk a sort, de felesleges, mert mindenképpen horribilis pénzek égnek el.

Attól tartok, az oroszok felelőtlen akciója még a legjobb esetben is évekkel veti vissza az egész világ fejlődését, de akár a totális pusztulásba is torkollhat. Fura módon ez a háború vetett véget a COVID-uralta közbeszédnek, ami már eleve elmosta a 2020-ban még élénk klímavédelmi ábrándokat. Sajnos nem lesz hova visszalépnünk. Egy összezavarodott, szétzilált világból fogunk (ha fogunk) valamerre tovább lépni.

Aki azt gondolja, hogy ezen problémahalmazban bármit is számítanak a küszöbön álló magyar választások, az alighanem elméri az előttünk álló feladatok méreteit. Ebből a háborúból és/vagy békéből senki nem tud kimaradni. Bármilyen papírokat, szerződéseket írogatunk.

Ezt tessék szíves lenni jól átgondolni!

(Minden a háborúról!)