Egy tömeggyilkosság anatómiája, avagy mit műveltek a bori lágerből elhajtott ezrekkel? Mindenki tagadta a cservenkai mészárlást, de nem lehet mindent eltitkolni!

Január végén jelent meg a Népszava Szép Szó mellékletében egy tárgyszerűségében és részletességében megrázó rövidített jelentés az 1944. október eleji cservenkai mészárlásról.A szerző tudós kutató, Csapody Tamás,  aki évtizedek óta szívós tudományos kutatómunkával, kitartóan rakja össze a hírhedt bori lágerbe hurcolt magyar muszosok kálváriájáról a feltárt tényeket. A legfrissebb cikk egyetlen borzalmas éjszakán történtekre összpontosít.

Hogyan kerültek az áldozatok Cservenkára?

„1943-44-ben a magyar állam német követelésre összesen mintegy 6000 munkaszolgálatost küldött a jugoszláviai Borba. A kényszermunkát végzők döntő többsége zsidó volt, de voltak közöttük hűtlenségért elítélt Jehova tanúi, reformadventisták és nazarénusok is.”
1944 őszén már közel járt a szovjet hadsereg, ekkor rendelték el a bori láger felszámolását.

„A munkaszolgálatosokat két csoportban és két időpontban irányították Németország, a sachsenhauseni vagy flossenbürgi koncentrációs tábor felé.. Az első csoport 1944. szeptember 17-én indult el gyalogmenetben Borból. A mintegy 3400 fő között volt Radnóti Miklós költő is.”

A fegyvertelen, kiszolgáltatott embereket németországi lágerek felé hajtották, és útjuk során újra meg újra szadista önkény célpontjai lettek.

„A legnagyobb szervezett vérengzésre a nyugat-bácskai Cservenka község téglagyárában került sor. A magyar katonai keret kísérte menet 1944. október 5-én érkezett meg ide, de a helyi német katonák másnap reggelre átvették a munkaszolgálatosok feletti ellenőrzést.

A következő nap reggel kétszer 500 fős csoportot indítottak el Zombor felé. Az első csoportba került Radnóti is, akinek az egyik utolsó verse (A „Razglednica 2.”) cservenkai keltezésű. Cservenkán 1944. október 7-én este kezdődött meg a téglagyárban maradt körülbelül 2000 zsidó kifosztása, majd pedig több helyszínen a megölésük. A vérengzés másnap hajnalig tartott.”

A németek nem tudták teljesen végrehajtani tervüket, le kellett állítaniuk a mészárlást, és a túlélőket tovább hajtották, menet közben is folytatva a szervezetlen gyilkolást.

Csapody Tamás feltette a legfőbb kérdést

„Miként fordulhatott elő, hogy az akkori Magyarország területén, a fegyveres magyar katonák által kísért és a magyar honvédség alárendeltségében lévő fegyver nélküli katonai munkásszázadokat a németek egyszerűen lemészárolják? Azokat, akik nem mellesleg a németeknek végeztek hosszú időn keresztül a létfontosságú bányavidéken létfontosságú rabszolgamunkát. Márpedig ez történt, a cservenkai téglagyárban egyetlen októberi éjszaka alatt mintegy 800, az életben maradtak közül a további nyugat-bácskai meneteléseik során pedig további körülbelül 400 bori muszost gyilkoltak meg. A Borból elindított gyalogmenet elveszítette létszámának mintegy 40 százalékát 1944. október 7-10. között. Ez volt a magyar munkaszolgálatosok ellen a legrövidebb idő alatt végrehajtott és a legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság.”

Mindenki mindent letagadott, csakhogy mégiscsak megöltek 1200 áldozatot

„A német, magyar, szerb és izraeli dokumentumok, interjúk, tanúvallomások és visszaemlékezések, valamint a terepbejárások lehetővé teszik a történtek rekonstruálását, a magyar és német katonák, a helyi svábok felelősségének meghatározását, a konkrét elkövetők személyének megnevezését, valamint az exhumálások ellentmondásainak feltárását.”

A magyar keret felelősségéről

A magyar katonák a

„németekkel súlyos konfliktusba kerültek ugyan és ennek egy magyar tiszt áldozatul is esett, de végül átengedték nekik a hatalmat a bori munkaszolgálatos zsidók és a Jehova tanúi felett. A bori keret szervezetten nem vett részt a cservenkai téglagyári tömeggyilkosságban, de a vérengzés előtt egy nevesíthető magyar különítmény végigrabolta a zsidókat. Ők a téglagyárban jelen voltak a tömeggyilkosság éjszakáján is, és virradat után szó szerint levadászták a gödörből kimászók egy részét.A keret parancsnokainak felelősségét azonban tovább súlyosbítja, hogy a vérengzés éjszakáján a magyar katonák adták a telep körülbelül 15 fős külső őrségét.”

A Waffen-SS akcióban

„Cservenkán magyar csendőrök és magyar katonák, valamint magyar közigazgatás volt, a tényleges hatalmat azonban a Waffen-SS különböző alakulatai tartották kezükben. Közöttük horvát, bosnyák és szerb SS-alakulatok, és a történtekben jelentős szerepet vállalt a helyiekből verbuválódott katonai egység is. A község állomás-parancsnokának pozícióját az egyedüli birodalmi német, Hermann Fogy SS-hadnagy látta el. A korábban a dachaui és az auschwitzi koncentrációs táborban gazdasági feladatokat is ellátó Fogy
alig két nap alatt megszervezte a Cservenkára érkezett transzport lemészárlását.”

Kiket jelölt ki az SS-tiszt a likvidálásra?

Fogy

„saját katonáin kívül számíthatott a Bácskából és ezen belül Cservenkáról besorozott Waffen-SS katonákra is.”

Csapody Tamás a Népszava-cikkben leszögezi:

„A tömeggyilkossággal valamilyen összefüggésbe hozható 44 SS-katona nevét és adatait pontosan ismerjük. Közülük 33-an bácskaiak, ezen belül pedig 22-en egyenesen cservenkai születésűek voltak. A cservenkai üveges fiáról, Alfred Müllerről elnevezett Müller-szakasz tagjai 16–20 éves, gyerekarcú, kiképzetlen katonák voltak. Az újoncokat Fogy a vérengzés előtti napon felfegyverezte, lőgyakorlatot tartott nekik, majd a téglagyár bejáratának közvetlen közelében lévő kocsmában leitatta őket. A sötétedés beállta után innen csak átmentek az út túloldalán lévő téglagyárba.”

A háború utáni perben Fogy mindent letagadott

Csapody Tamás sorolja a tényeket: Fogy a vérengzést személyesen, hajnaltájt a téglagyárba almásderes lován belovagolva állította le, ahogy az is tény, hogy ő jelentette felettesének a helyi evangélikus paplakból a parancs végrehajtását.

A község evangélikus lelkésze, Johannes Albrecht a telefonbeszélgetésnek tanúja volt, de később visszavonta erről tett tanúvallomását. Az SS-parancsnokra ezek után nem lehetett rábizonyítani tettét. Fogy a magas rangú volt nácik egyik jól ismert németországi luxusöregotthonában hal meg 79 éves korában….

„Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy Fogy kinek jelentett telefonon. Bizonyítékok hiányában csak valószínűsíteni lehet, hogy miután a budapesti honvédelmi minisztérium is magára hagyta a boriakat, a tömeggyilkosság végrehajtására szóló szóbeli, és annak befejezésére vonatkozó írásbeli parancsot a Waffen-SS vezérőrnagya, Gustav Lombard adta ki. Ha valóban ő volt, akkor ez csak az egyik, közel sem a legnagyobb gaztette, mivel Cservenka előtt sok ezer zsidót és nem zsidót végeztetett ki, amerre csak megfordult a háborúban.”

De nem csak a lelkész, hanem Fogy minden kihallgatott katonája is tagadta a vérengzésben való részvételét. Amit meg elismertek, így a vesztőhelyre kísérést, az őrségállást, azt a per idején, 1972-ben a korabeli német igazságszolgáltatás nem tekintette büntetendő cselekménynek.

A helyzet nem egyedi a második világháborúban megtörtént tömegmészárlások sorában. Nincs parancsot kiadó személy, nincsenek elkövetők, senki nem követett el háborús bűncselekményt, „csak” éppen brutális körülmények között meggyilkoltak körülbelül 1200 embert. A magyar és a német állam, illetve honvédelmi minisztériumaik sohasem vállaltak felelősséget a történtekért. A magyarok mindent a németek számlájára írtak.

Megvadult cservenkai civilek

A mészárlás éjjjelén adták ki a parancsot a cservenkai sváb lakosság azonnali kitelepítésére. A front közeledése miatt ezt nem merték tovább halogatni. Ez a parancs két azonnali következménnyel járt: a fegyveresek nem folytathatták tovább a téglagyári mészárlást, hanem a foglyok tovább hajszolása mellett döntöttek; a sváb civilek haragja pedig a bűnbaknak tekintett szerencsétlen bori túlélők ellen fordult.

Csapody Tamás így ír erről:

„A tömeggyilkosságot zömében pártoló résztvevők között a legkevésbé gondolnánk a helyi sváb civilekre.”

Csakhogy tény, hogy addigra a lakosságot folyamatosan antiszemita propagandával uszították a hatóságok.

A többségében sváb lakosú

„Cservenkán a civil lakosság többsége a zsidókban látta az akkor már egyértelműen látható háborús vereség okát. És még valamiért hibáztatták őket! Azért, mert éppen a vérengzés éjszakáján jött meg az ő kitelepítésükre vonatkozó parancs és már másnap elindult a svábok végeláthatatlan menete nyugatra. Egy szekérnyi ingósággal kellett elhagyniuk házukat, földjeiket – a szülőföldjüket.”

A sietve

„visszavonuló német és magyar alakulatok ugyanazt az útvonalat tudták csak igénybe venni, mint az elcsigázott és lerongyolódott, több kilométeres, rendezetlen menetoszlopot képező sokezres bori menet. Így viszont katonai értelemben egy használhatatlan, megregulázhatatlan, éhségükben a kukoricát megdézsmáló, szétfolyó és útakadályt képező tömeget jelentettek.(…) Október 8-án hajnalban, mintegy 800 halottjukat maguk mögött hagyva körülbelül 1000 bori zsidó haladt erőltetett menetben Zombor felé. A vérengzés előtt és után a téglagyárból elindított körülbelül 2000 fő Zomborra, onnan a mai magyar határig és tovább Bajáig és Mohácsig ment. Életük azonban ugyanolyan veszélyben forgott, mint a téglagyárban. (..) A főúton a kitelepített sváb civilek tolongtak, az országút melletti földúton a német katonák által kísért zsidók.”

Csapody Tamás ezt írja a kirobbanó indulatokról:

„A helyi svábok többsége gyűlölettel viseltetett irántuk, megalázták, dobálták őket, néha közéjük is lőttek.”

Erre senki nem akart emlékezni

„A cservenkai kitelepítés borzalmairól később hosszasan beszámoló sváb visszaemlékezők és a történetüket feldolgozó munkák egytől egyig mélyen hallgatnak arról, hogy tanúi voltak a bori zsidók meggyilkolásának, hogy ismerték a svábok közül kikerülő gyilkosok többségét és civilként maguk is súlyos szenvedéseket okoztak a zsidóknak.”

Már Cservenka főutcáján százas nagyságrendben verte agyon őket puskatussal a fiatal SS-legénység, ahogyan arról Levendel László, a későbbi legendás orvos beszámolt.

De a menet megállítása a főutcán a sváb lakosságnak is alkalmat adott a bosszúra – kapákkal, botokkal számtalan sérülést okoztak. A Waffen-SS alakulatok, köztük a bosnyák, ad hoc jelleggel és szisztematikusan irtotta a zsidókat. Az utak mentén egyesével és húszasával hullottak az éhen-szomjan erőltetett menetre kényszerítettek. A déli határra érve létszámuk így legalább 400 fővel csökkent.”

Néhányan, akik emberek maradtak

Csapody Tamás kutatásaiból kiderült, hogy a cservenkai tömeggyilkosságban a magyar katonai keretnek sem minden tagja vetrt részt akár aktívan, akár passzivitással.

„Létezett egy tisztekből álló, szintén nevesíthető, embermentő magyar különítmény is, amely legalább megpróbált segíteni a túlélőknek.”

A cservenkai civilek között is azonosíthatók az áldozatok segítői.

„Az erőszak eszkalálódásának napjaiban voltak svábok, szerbek és magyarok (parasztok, orvosok, vasutasok), akik segítettek a megszökött, megsebesült vagy épp a gödörből csodával határos módon megmenekült zsidóknak. Paskó Mihály vasutas, Eugen Fuks orvos, az Abadazin család az életüket kockáztatták ezzel.”

A bűnözők listája is ismert, van, akit a Nemzeti Sírkertben kell keresni…

Csapody Tamás

„az azonosítható 44 német katona neve mellett közzétette 13 magyar kerettag nevét is, akik összefüggésbe hozhatóak a tömeggyilkosságban való valamilyen részvétellel.

Közülük öten soha nem kerültek népbíróság elé.

A menetoszlop-parancsnok Pataki Ferenc főhadnagy 1945-ben nyomtalanul eltűnt. Helyettese, Juhász Pál főhadnagy halálos ítéletének csak egyik, sokadik indoka a muszosok németeknek való átadása.

Tálas András hadapródőrmester a vérengzés megkezdése előtt gyilkolt a téglagyárban, de csakúgy mint a többiek, ő sem ismerte el a mészárlásban való részvételét.

Az érintett keretlegények közül 1945 után többeket kivégeztek, mások életfogytiglan tartó büntetést kaptak, de a népbíróságok annyi más háborús bűncselekményt tudtak rájuk bizonyítani, hogy cservenkai magatartásuk háttérben maradt.

Juhász Pál, Tálas András és a Cservenkát megjárt, szintén kivégzett katonatársaik a Rákoskeresztúri Új Köztemető, néhány éve Nemzeti Emlékhelynek nyilvánított 298-as parcellájában nyugszanak.”

Százak teste jeltelen sírban

A rövidesen megérkező szovjet katonai hatóságok első intézkedései között volt a szerteszét talált holttestek sürgős eltemetése, majd később az áldozatok negy része a közeli izraelita temetőben került tömegsírba.

Csapody Tamás

„számításai szerint az utak mellett meggyilkoltak mintegy fele kerülhetett a zombori izraelita temetőbe, a másik fele akkor is és most is jeltelen egyedi és tömegsírban alussza örök álmát. Hivatalosan a zombori izraelita temetőben mintegy 700 bori zsidó munkaszolgálatos nyugszik. Nem hivatalosan a téglagyárban, elsősorban annak szakadékában összesen mintegy 300 fő, az országutak mellett pedig körülbelül 200 fő pihen. Az összes áldozat mintegy 40 százaléka tehát jelöletlen helyen nyugszik.”

Cservenka nem akar emlékezni

Mi a helyzet manapság a szörnyű 1944-es októberi éjszaka helyszínén? Cservenkán az elmúlt évszázadban átvonultak a történelomi viharok.
Csapody Tamás így jellemzi a helyzetet:

„A kitelepítések, az internálások és gyilkosságok nyomán az eredeti lakosságának nagy részét elvesztő Cservenka máig nem akar emlékezni. A távoli Boszniából, Hercegovinából és Montenegróból betelepülő szerbek nem tudnak és nem is akarnak tudni semmilyen tömeggyilkosságról. A cservenkai zsinagógát, majd az evangélikus és katolikus templomokat lerombolták, a téglagyár belterületére kitettek egy téves szövegű emléktáblát, a halottaknak pedig mintegy felét „kitelepítették” 50 kilométerre egy egyházi temetőbe. Az áldozatoknak sehol sincs emlékműve vagy szabadon felkereshető emléktáblája, Cservenka viszont látszólag megszabadult véres múltjától.”

További részleteket tett közzé a cservenkai szörnyűségekkel kapcsolatos kutatásairól e-book formában Csapody Tamás jogász, szociológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense, aki már évek óta kutatja a bori munkaszolgálatosok. („A cservenkai tömeggyilkosság”)

Kapcsolódó

Hitéleti portálok meg a náci- és hungarista kötődésű újságíróik