Egészségünkre!
Egy valódi dráma: ilyen a magyar orvosi eskü? – Így készül az emberi roncs
Hihetetlen, de egyes drámai helyzetben lévő emberek, valóban akárcsak a messiáshoz, Magyar Péterhez fohászkodnak végső kétségbeesésükben, ahogy tette ezt egy agydaganatban szenvedő beteg is. A bejegyzését, nem a címzettje, hanem tragikus tartalma okán osztjuk meg.
Tavaly ilyenkor
Az egészségügyről az én jelenlegi szemszögemből annak aki azt gondolja nincs nagy baj! Tavaly ilyenkor még rendszeresen sétáltattam a közel 60kilós kutyámat, majd kiderült van egy agydaganatom amit műteni kellett! Október elején ez megtörtént csak egy pici maradt bent, mert különben lebénultam volna.
-indul a bejegyzés, aminek hivatalos címzettje a Tisza párt.
A sugárkezelés „áldásai”
Én január max. februárban már dolgozni akartam addig szintén jártunk sétálni, majd jött a telefon, hogy sugárkezelésre kell járnom 6hétig minden nap áprilistól! Akkor már azt éreztem kicsit nehezebb a járás de bíztattak, hogy utána jó lesz. Állapotom nem avult hanem rohamosan romlott! Szóltam minden orvosnak és ezek voltak a válaszok:
- gyógytorna,
- én csak gyógyszert írok,
- én csak műtök
- elküldöm gerinc röntgenre!
Majd az időszakos már kimutatta, hogy az a daganat amit nem lehetett kiműteni nagyobbodott nőtt egy ciszta a sugártól és ödéma amik folyamatosan növekszenek! Ezeket egy rutin műtéttel el lehet távolítani, de senki sem hajlandó hozzányúlni, mert aki először műtött egy hónapig szabin van addig nem nyúlnak hozzá! Egy hete voltam a sürgősségin, hogy már nagyon nehezen tudok járni -ekkor még bot nélkül- hazaküldtek majd a héten hívjuk! Ez nem történt meg! Ma elmentem a háziorvoshoz (már csak bottal tudok menni) aki felhívta a kórházat és azt mondták ha még tudok mozogni és még ép az elmém akkor várjak az orvosom nyaralásának végéig mert nem fog más műteni!
Hogyan készül az emberi roncs
Így most egy gyors műtét helyett nézem naponta, hogy hogyan készül az emberi roncs és remélem még nem lesz késő mire a műtőbe kerülök! Működik a lift és a légkondi csak az orvosok nem akarnak más betegéhez nyúlni. Mivel a koponya nem tágul, a vizet nem lehet összenyomni csak az agyam kárára növekedhetnek és nőnek is ameddig még elviseli.
Ilyen a magyar orvosi eskü! Nem számít mi lesz egy emberrel, pedig ott minden orvos agyműtétet végez naponta!
Köszönöm ha elolvastátok!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….