Connect with us

Budapesti hétköznapok

Éjszakai túrán mutatják be a budai Vár három neves természeti és történelmi értékét

Megosztás

Éjszakai túrán mutatják be a budai Vár három neves természeti és történelmi értékét.

Az október 31-i Sziklába vájt történelem – Árnyak és fények a Várnegyedben címet viselő program a Sziklakórház Atombunker Múzeum, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Mátyás-templom Gondnokság szervezésében valósul meg – hangzott el az esemény szerdai sajtóbejárásán.

A Budai Várnegyed felszíni látnivalói alatt egy kevésbé ismert, több kilométer kiterjedésű barlangrendszer húzódik, mely sok évszázados történelmi emlékeket is rejt. Az első alkalommal szervezett éjszakai túra egy korábban nem látott turisztikai összefogásnak köszönhetően valósul meg.

A program első felében a résztvevők a Sziklakórház földalatti létesítményének egykor szükségkórházként funkcionáló termeit járhatják be.

A látogatók egy zseblámpás történelmi időutazáson

megismerkedhetnek a Várnegyed és Budapest második világháborús és 1956-os történelmének időszakaival.

Ezt követően az érdeklődők egy üvegajtón át léphetnek majd a budai Vár Duna-Ipoly Nemzeti Park által üzemeltetett természetes barlangba, ahol a föld alatti termek és folyosók hosszú során keresztül fény derül arra, hogy az évszázadok alatt hogyan alakultak át a természetes eredetű barlangüregek labirintusszerű pincékké és hogyan hasznosították őket a legkülönfélébb módon a borospincétől a börtönön át az óvóhelyig.

A 800 éves Mátyás-templom panorámateraszáról 360 fokban látható az esti fényárban úszó főváros

A toronyba 197 lépcsőfok visz fel. A kilátóterasz 360 fokban körbejárható, így a látogatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy megcsodálják Budapest legszebb látnivalóit és megismerkedjenek többek között a templom tornyaival, az azokkal kapcsolatos legendákkal és a harangok történetével.

A másfél-két órás időtartamú túrák október 31-én este óránként indulnak a Sziklakórház Atombunker Múzeum bejáratától, egy alkalommal maximum 10 résztvevőt engednek be. A járványügyi helyzetre való tekintettel a maszk viselése kötelező.

A túráról bővebb információk a www.varbarlangiseta.hu és a www.sziklakorhaz.eu weboldalon találhatók.

(MTI)

Miskolc

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük