Blogbazár
Elég szomorú ország az, ahol a boldogulás kulcsa bármilyen párttagság…
Soha életemben nem voltam egyetlen pártnak sem tagja. Igyekeztem megadni az embereknek a tiszteletet, függetlenül attól, hogy párttagok-e vagy sem.
Fanatizmussal csak taszítani lehet.
Jó lenne, ha a különböző pártok egyes tagjai általában a civileket nem tekintenék innen-onnan üldözendő célpontnak, vagy hülye gyerekeknek.
Ahogy a politikusok világa sem egységes, úgy a civileké sem. Engem abszolút nem zavar, ha demokratikus pártok tagjai külsőségekben is jelzik hovatartozásukat. Az viszont zavar, ha engem a civilt, ugródeszkának használnak, lenéznek, kihasználnak. Tessék tudomásul venni kedves politikába belecsöppent barátaim, hogy attól nem lesz valaki politikus, hogy valahol épp párttag. Attól sem, ha a párttagságát arra használja, hogy bizonygassa, kutyaszart se érnek a civilek. Fanatizmussal csak taszítani lehet.
Természetesen ugyanezt gondolom azokról a párton kívüliekről is, akik minden politikust egy kalap alá vesznek, s mindegyikben csak a potenciális gazembert látják. Józanul mindenki tudja, ez sem így, sem úgy nem igaz. De könnyebb sematikusan címkézni, verbális háborút folytatni, erősebb kutyát játszani.
A civilek és a politikusok viszonya nem a vélt hierarchiára kellene hogy épüljön, hanem a valódi párbeszédre. Ez nincs. Annak ellenére nincs, hogy soha égetőbben ne lenne rá szükség, mint most. A „civilség” vagy a „politikusság” nem valamiféle territórium védelem, hanem egyfajta állapot.
Elég szomorú ország az, ahol a boldogulás kulcsa bármilyen párttagság…
Különben a ma civiljeiből holnap politikus lehet, és a ma politikusai holnap talán a civil életben kell hogy boldoguljanak.
Célszerű lenne hát egészséges kompromisszumokat kötni. Félretenni a vélt vagy valós sérelmeket.
De azt hiszem, ezt csak kevesen akarják igazán. Az önös érdekek felülírják, hogy csak ember és ember van.
Szerző
