Kék fény
Elfogták a családírtó ámokfutót
Elkapta a rendőrség azt az ámokfutó, családirtót aki később túszokkal barikádozta el magát egy családi házban Philadelphia elővárosában.
Ámokfutás Philadelphiában
Sikerült elfognia a rendőrségnek azt a férfit, aki szombaton ámokfutásban kezdett Philadelphia elővárosában, majd három ember meggyilkolása után, túszokat ejtett egy családi házban. Kiderült, hogy a férfi meglógott a házból a rendőrség tudta nélkül. Elfogta a New Jersey-i rendőrség azt a férfit, aki – miután három családtagját megölte Pennsylvania államban – a feltételezések szerint túszokat ejtve elbarikádozta magát egy családi házban – közölte a New Jersey állambeli Trenton város rendőrfőnöke helyi idő szerint szombaton este.
Steve Wilson elmondta, hogy a férfinak, a 26 éves Andre Gordonnak sikerült észrevétlenül elhagynia annak a lakóháznak a környékét, amelyről azt gondolták, hogy túszokkal együtt ott rejtőzik. A hatósági vezető arról számolt be, hogy szombaton a délutáni órákban a nyílt utcán ismerték fel a férfit, akit feltartóztattak, majd őrizetbe vettek. Közlése szerint a férfi ellenállás nélkül megadta magát.
A New Jersey és Pennsylvania állam határán fekvő Trenton lakónegyedébe a korábbi beszámolók szerint a hatóságok nagy erőkkel vonultak ki, köztük bevetési egységek és túsztárgyaló is. Előzetesen a rendőrség azt közölte, hogy a lövöldözéssel gyanúsított férfi veszélyes, és mindenkit arra szólított fel, hogy maradjon otthonában.
Három hallott
A rendőrség pontosított beszámolója szerint a férfi szombaton reggel a Pennsylvania állambeli Falls Township településen két házban összesen három embert lőtt le ismétlőfegyverrel.
Az egyik helyszínen megölte 13 éves húgát és 52 éves nevelőanyját; abban az otthonban három másik ember is tartózkodott, akiknek sikerült elrejtőzniük, így nem esett bajuk. Andre Gordon egy másik lakásban két gyermekének édesanyját, a 25 éves Taylor Danielt lőtte le, valamint a fiatal nő édesanyját megsebesítette. Az ott tartózkodó további három ember túlélte az erőszakos cselekményt.
A gyilkosságok után a férfi elmenekült, a közeli üzlet parkolójában autót szerzett, annak vezetőjét fegyverrel kényszerítve a jármű átadására.
Andre Gordon, az ámokfutó a beszámolók szerint hajléktalan volt, és Falls Township környékén élt.
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…