Kerítésen innen
Elhunyt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója
Meghalt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselője, halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte szakembert vesztettünk el. – olvasható a Magyar Szocialista Párt közleményében.
Meghalt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselője, halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte szakembert vesztettünk el. – olvasható a Magyar Szocialista Párt közleményében.
Suchman Tamás
- 1983-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, majd
- 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt.
- 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának.
- 1990 és 2010 között országgyűlési képviselő volt.
1990-ben Antall József miniszterelnökkel való találkozóján indítványozta, hogy Magyarország tárgyaljon Németországgal a magyar zsidóságot megillető kárpótlásról. 1993-ban Schiffer Jánossal benyújtottak egy nyilatkozattervezetet, amely az idegengyűlöletet, a rasszizmust és az antiszemitizmust ítélte el. Később pedig önálló indítványban kezdeményezte a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény módosítását, javaslata a héber nyelv kisebbségek által használt nyelvnek minősítéséről, valamint államilag támogatott tanításáról szólt. 1995. március 1-jén a privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki. 1996. szeptember 15-én átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban. 2004. október 18-tól 2006. június 8-ig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott.
2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztés Tanács elnökének, többek közt a félbe maradt Balatonring megvalósításáért is lobbizott. 2011-ben életútjának elismeréseként megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat. 2016-ban egy interjúban arról beszélt, szív- és veseelégtelenségben szenved:
„Nem azért teszem ezt a dolgot, amit teszek, mert indulni akarok valahol. Van egy-két napom, egy-két hónapom, egy-két évem az életben. Szívelégtelen és veseelégtelen vagyok, dialízisre járok hétfőn, szerdán és pénteken”
Friss
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..
- Marika néni: Szandikám, elhiszem, hogy sz@rásig vagy tettvággyal, de próbálj pihenni babám, mert még a végén vérnyomásos leszel
- Könyves horoszkóp – Ki megy ki a Könyvhétre és mit visz haza a csillagok szerint?
- A 4 legmaszkulinabb csillagjegy horoszkópja – belső erő és külső hatás 2025 nyarára