Sport
Elhunyt Szinisa Mihajlovics
Ötvenhárom éves korában elhunyt Szinisa Mihajlovics 63-szoros jugoszláv válogatott labdarúgó, egykori szerb szövetségi kapitány – közölte pénteken a család.
Ötvenhárom éves korában elhunyt Szinisa Mihajlovics 63-szoros jugoszláv válogatott labdarúgó, egykori szerb szövetségi kapitány – közölte pénteken a család.
A korábbi kiváló ballábas védő és szabadrúgás-specialista három éve küzdött leukémiás betegséggel
Több kemoterápiás cikluson és csontvelő-transzplantáción esett át korábban. Pénteken egy római kórházban hunyt el.
Haláláról családja tájékoztatta az olasz hírügynökséget, jelezve, hogy édesanyja, bátyja, felesége, öt gyermeke és egy unokája gyászolja. Közleményük kiemeli: „különleges személyiség, rendkívüli szakember” volt és „bátran harcolt a szörnyű betegséggel”.
Mihajlovics játékosként a Crvena zvezda színeiben 1991-ben BEK-győztes, a Lazióval 1999-ben KEK-győztes volt
Emellett két olasz bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a római csapattal, illetve az Internazionaléval. Olaszországi karrierje során játszott még az AS Romában, valamint a Sampdoriában.
Pályafutását 2006-ben zárta le, majd rövid kitérőkkel idén márciusig Olaszországban edzősködött. Akkor a Bolognát hagyta ott, hogy újfent kórházi kezeléseknek vesse alá magát.
A szakember 2012 májusa és 2013 novembere között a szerb válogatott, 2018-ban egy hétig a Sporting kispadján is ült.
A vukovári születésű Mihajlovic 63 mérkőzésen lépett pályára a jugoszláv válogatottban, majd a 2003-ban megalakult Szerbia és Montenegró színeiben is játszott négy találkozón, így összesen 67 alkalommal ölthette magára a nemzeti csapat mezét.
Forrás: M4 Sport / MTI
A Ferencváros négy gólt kapott Belgrádban
Szerző
Friss
- Kövér László minden tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján