Banánköztársaság
Elképesztő méreteket ölt Putyin paranoiája
Putyint az ukrajnai invázió kezdete óta egyre jobban hatalmába keríti a szinte minden diktátor életét mérgező paranoia.
Az Ukrajnát megtámadó orosz elnököt Vlagyimir Putyint az Inszider portál információi szerint , az invázió kezdete óta egyre jobban hatalmába keríti a szinte minden diktátor életét mérgező paranoia. Putyin egy óriási kettősség fogja, hiszen tudja, hogy népszerűsége egyik alapköve az évek alatt, a média által kialakított macsó sérthetetlenségi mítosz ami körülveszi, ám ugyanakkor úgy érzi el kell bújnia, nehogy az életére törjenek.
Retteg a hágai bíróságtól
Putyin paranoiáját csak fokozta a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság márciusi elfogatóparancsa amelyet háborús bűnök vádjával adtak ki ellene, de nem segítik a biztonságérzetét a rejtélyes Moszkva elleni dróntámadás sem, melyek közül a legutóbbi az orosz főváros egyik elit negyedét vette célba nem messze attól a háztól ahol az elnök több időt is tölt.
Első a biztonság és megint a biztonság és megint és megint…
Philip Ingram, a brit katonai hírszerzés egykori tisztje az Insidernek elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már régóta igyekszik egyre keményebb és keményebb biztonsági óvintézkedésekkel megvédeni az életét. Az egykori KGB-s Putyinra mindig is jellemző paranoia a koronavírusjárvány idején „virágzott ki” teljes valójában és ennek eredményeként élt akkoriban elszigetelt buborékban, mindössze néhány segítővel körülvéve, akik „folyamatosan hamis információkkal táplálták amelyek mindíg megfeletek az elnök elvárásainak.
Az egykori hírszerző szerint a közelmúlt eseményei
„tovább erősítették (az elnök) paranoiáját, és továbbra is egyre szigorúbb és szigorúbb biztonsági intézkedéseket hoz, hogy még jobban elszigetelje magát.”
Ezek közé az intézkedések közé tartozik a testdublőrök használata és az ételek előzetes megkóstoltatása, mert retteg attól, hogy megmérgezik.
Gleb Karakulov, a Kreml volt biztonsági tisztviselője, aki áprilisban az ukrajnai háború elleni tiltakozásul elmenekült Oroszországból, szintén Putyin növekvő elszigetelődéséről és paranoiájáról beszélt. Elmondta, hogy az orosz vezető páncélozott vonaton utazik, és ragaszkodik ahhoz, hogy a vele szorosan együttműködőket karanténba zárják, mielőtt tárgyalásokat folytathatnának. .
Szerző
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet