Blogbazár
Elkeserítő hír érkezett: van karácsony Fenyő nélkül, de majd márciusban…
Fenyő Miklós rajongói már megszokták, hogy akár így, akár úgy, de nekik biztosan nincs karácsony Fenyő nélkül. Most viszont Fenyő Miklós szomorú bejelentést tett, elmarad a mai Erkel Színházas teltházas koncertje, méghozzá egészségi okokból.
„Csakis örömet akartam szerezni nektek”
Ez életem legszomorúbb karácsonya. Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez a nap egyszer eljön, kiröhögöm, amilyen szemtelen vagyok
– kezdte a Hungária alapítója.
Pályám 56 éve alatt csakis örömet akartam szerezni nektek, minden évben sikerült is. Valahogy sikerült. Mindenki tudja, vagy ha akarja, tudhatja, még soha életemben egyetlen fellépésemet sem mondtam le. Ezúttal azonban hiába készültem, hiába izgultam, hiába igyekeztem, hiába tettem meg mindent azért, hogy megvalósuljon, amire vártatok, és persze amire én is vártam. Az összes próbálkozásom kudarcba fulladt, valahogy, valamiért mégsem jött össze. Valami közbeszólt. Ki tudja, mi?
– fogalmazott a művész.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A Hungária együttes alapítója a videóban részletesen mesélt egészségi állapotáról. Elárulta, hogy egy hónappal ezelőtt kezdődtek a problémái, amikor berekedt, és mivel a hangja nem akart helyreállni, orvoshoz kellett fordulnia. Három különböző gégészeti szakvélemény is igazolta, hogy egy felső légúti fertőzés miatti gyulladás okozott elváltozást a hangszálain. Bár az énekes a végsőkig reménykedett állapota javulásában, december 25-én végül úgy döntött, nem vállalja a koncertet.
Kénytelen volt lemondani
Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy javul a helyzetem. Ma van az utolsó pillanat, meg kellett hoznom a döntést. Ennek értelmében legnagyobb sajnálatomra a holnapi, dugig telt házas koncertet így nem tudom vállalni, el kell halasztanom.
Márciusban találkozunk!
Az elhalasztott koncertet azonban megtartják egy új időpontban: 2025. március 12-én, Fenyő Miklós születésnapján, amikor az énekes legnagyobb slágerei különleges, swing stílusban csendülnek majd fel a Budapest Jazz Orchestra kíséretében. A korábban megváltott jegyek az új időpontra is érvényesek lesznek.
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…