Banánköztársaság
Brüsszel tankkal lövi Lonci bácsi káposztaágyását, avagy új műsorhoz új film kell – Elk*rták az Elk*rtuk-ot
Elkúrtuk az Elk*rtukot, ismerte be töredelmesen az ötletgazda, és most lóhalálában elkezdte szervezni a Za*yong a márki című opuszt, már lefoglalták a filmnek a legjobb tévécsatornákat. Monstre lesz, és egyes jeleneteket Brüsszelben forgatnak. Rab László szŰrreál összefoglalója a 43-as hétről.
Elkúrtuk az Elk*rtukot, ismerte be töredelmesen az ötletgazda, és most lóhalálában elkezdte szervezni a Za*yong a márki című opuszt, már lefoglalták a filmnek a legjobb tévécsatornákat. Monstre lesz, és egyes jeleneteket Brüsszelben forgatnak. Rab László szŰrreál összefoglalója a 43-as hétről.
Minden reggel másfél deci
Új mozihoz új film kell – nyilatkoztatta ki hazánk örökös Minnerstájsza, aki most már a francia széljobb Le Pen-jével is leállt barátkozni. Marine-nak ezzel befellegzett a pályafutása, találkozott a fekete macskával, bukni fog. Így járt Strache, Salvini is, korábban Mubarak és Sanader, hogy csak a legismertebbeket említsük. Orbán ölelése csak Kínában és Oroszországban nem számít, de hát ott ő se számít sokat, Sanghaj körzetében kétszer annyi ember él, mint az egész Agyarországon.
No de a mozi
Márta, a gonoszboszorka nem jött be, pedig izmoztak érte a fiúk. Kettes számú pánikmegoldás, ordították a Minisejhaj környezetében, és máris pótolták az órjásplagátokon Márki-Zay-t, aki – tudjuk – szintén Gyurcsány embere. Hogy nem tudtátok kiszámítani – kérdezte a Mini a Karamellában két pálinka-infúzió bekötése között –, hogy Gyurcsány asszonya helyett Gyurcsány embere jön be? – Sematice volt a saccométer – felelte Tóni, és mosta kezeit. – Most már nem hibázhatunk többet. Kiadtam, hogy csináljanak új filmeket, de most már a váratlanságokra is forgassanak egyet-egyet. – És mit csinál ez a zajongó márki, mit találtatok ki? – vetette oda a Mini a helikopterrel érkező Tóninak, és szóvá tette, máskor, ha leszáll, figyeljen jobban, mert most a rotorokkal leverte a párkányról a friss körtebefőttes üvegeket. – Azzal kezdődik – felelte a szabódó Toniboy –, hogy vért iszik. Minden reggel másfél deci kell neki, ez a baloldalon afféle politikai üzemanyag, és jellemzően a vidéki nép vérét issza, merthogy polgármester. – Ez nagyon jó ötlet –
nyugtázta a Mini –, nem akarok beleszólni, de legyen benne olyan jelenet is, amikor mérgezi a kutakat. Például úgy, hogy odasomfordál, és BI58-at cseppint a káváskútba. – Megjegyzem szerényen – mondta forrásaink szerint Tonton –, hogy már vidékütt is van csatornarendszer. A kutakat épp mostanában kezdtük adóztatni. – Hát ezt a marhaságot ki találta ki? – fakadt ki KáEurópa legmeghatározóbb, legjelentősebb politikusa. – Csak nem én!? Azonnal visszavonatni, és rákenni Brüsszelre. Még mielőtt elkezdik mantrázni a balfékek, hogy én vagyok a felcsúti rém. Hiányzik az nekem?!
Felújítják a dögöket
Így, ilyen szellemi magaslatokban kvaterkáltak a nagy álomférfiak, már csak Lajos király hiányzott, aki a hét elején bejelentette, hogy nincs szükség semmilyen drasztikus óvintézkedésre a járvány miatt, aztán másnap kijött a hír, hogy megint kell a maszk, különben is szarban van a palacsinta.
– Abbahagyni, hogy világelsők vagyunk – adta ki a parancsot a Minnerstájsz –, most azt kell mondani, hogy bárkinek kölcsönadunk horkolásgátlókat, aki ezt kér tőlünk.
– Miért? – kérdezte Toniboy. – Már nem vagyunk világelsők?
– De, de azok vagyunk – vágta rá a Mini –, de mindig másban. Most, hogy Portugália és több más gonoszbrüsszelita ország beoltotta szinte az egész lakosságot, mi pedig csak hatvan százalékon vagyunk, nem mondhatjuk, hogy olyan marha jól állunk. De ellenben például kőoroszlán-felújításban világelsők vagyunk, lehet mantrázni Lawrence lapjaiban, ezzel kell ellensúlyozni a Márki-Zay-ongást.
– Ezt hogy kell érteni? – kérdezte Tonner, mielőtt újra helikopterre szállt.
– Hát úgy, pupák, hogy van, ugye négy lánchídi kőleónk. Most itt döglenek a pincében, hogy a mállasztási kampányban ne ordétozhassanak. Az van mondva, hogy zajlik a Lánchíd felújítása, a dögöket is megreparáljuk. Mutass nekem még egy országot, amelynek egyszerre ennyi kődögje van, ugye, hogy nem tudsz egyet se. Na, ezt tessék sulykolni most egy darabig, azután majd kitalálunk helyette valami mást.
A nagy támadás
Megérkeztek a határra a Brezsnyev-doktrínát alkalmazó brüsszeli tankok, le akarják verni Magyarország függetlenségét. A Csirkeháló Védelméért Felelő Álombiztos (CSVFÁ) Ásotthalom (!) határába hívta a törtetésügyi minisztert – aki már rég visszafizette a neki éppen tévesen kiutalt nyaralóépítési CSOK-ot –, hogy megmutassa neki, hogyan bújnak át a tankok a földikutyák által ásott fél méteres lyukakon. Ott, ahol egyébként a migránsok is lerohanják Agyarországot. A törtetésügy első számú Facebook-hirdetője elkezdte tanítani Manci nénit és Lonci bácsit arra, hogy kell Molotov-koktélt csinálni a körtebefőttből. – Először is le tetszenek venni róla a befőttesgumit – kezdte a Facebook legmegbízhatóbb magyarországi befizetője –, aztán ki tetszenek cserélni a körtedarabokat 95-ös benzinre…
– Azt nem lehet, drága – vetette közbe rémülten Lonci bácsi – 500 forint fölött van az üzemanyagár, az nekünk sehogy se éri meg. Nincs valami jó fideszes trükk arra, hogy körtebefőtt-darabokkal hogyan lehet védekezni a tankok ellen?
– Utánanézek, jogi lehetőségek mondjuk vannak rá. De hogy a gyakorlatba hogy ültetjük át, még nem tudom. Most ne haragudjanak, sietnem kell közpénzt elhirdetni, csak védjék a határt cefetül, maguknak ez a dolguk.
– Köszönjük a buzdítást, drága – mondta hálatelt szívvel Lonci bácsi, és elkezdte adogatni a lövészárokba Manci néninek a körtebefőttet. Aki persze asszonyi rafinériával rögtön visszakérdezett: nem kérdezted meg, hogy szilvásgombóccal nem-e lehetne-e jobb a védekezés?
– Jaj istenem, ezt elfelejtettem – mondta a szavazóbázis masszív tagja, s lebukott, mert a brüsszeli tankok Brezsnyev-doktrínákat kezdtek átlődözni a határon, az egyik becsapódott a kelkáposzta-ágyásba. – Szépen vagyunk – sopánkodott Lonci bá’ –, most kezdhetem újra a gereblyézést.
Ilyen drámai jelenetekkel ért véget a 43-as hét, jöjjön a 44-es, alig várom. Maszkot tessenek magukkal vinni, ne Marxot.
Vigyázz, farkas, ott a nagymama! Avagy: Orbánból Rémusz bácsi lesz
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
Dr.Surányi Jenő
2021.11.01 11:49 at 11:49
A következő diorámpa úgy szól, hogy elqurtuk az elk*rtukot, mer’ elqúrták. Jöhet ismét kálomista, mer’ a kisgömböc is kálomista. Aztán, ha kitanálták, eltángálták, megsaccolták, elszámolták, akkor jöhet egy új, velejéig szerelmes románc a börtönévekről, de jó hosszasan ám, ahol folytathatják az álmodozást Ceaușescu halhatatlanságáról, továbbá a templom egeréről.