Banánköztársaság
Elvtársak, ál-függetlenek, lojális csürhe, szerencsétlen alkalmatlanok, ők biztosan szavaznak — Lapzsemle
Zajlik az Európa Parlamenti választás. Minden felmérés azt jelzi előre, hogy a magyar választók nagy többsége a Fidesznek hálásan köszöni nemcsak a Magyar Köztársaság lerombolását, de az unió bomlasztását és fenyegetését is. Heti lapzsemlénkben olyan cikkeket szemlézünk, amelyek a fideszes elnyomást elfogadó magyar falu tragédiájának új oldalait mutatják be.
Nem elvtársakra, nem ál-függetlenekre, nem lojális csürhére, és nem szerencsétlen alkalmatlanokra van szükség!
Kevés figyelmet kapott Doros Judit Népszava-interjúja egy sikeres abaúji település, Hernádszentandrás vezetőjével. Pedig Üveges Gábor szavaira nagyon is érdemes odafigyelni.
ÜVEGES G.: – Voltak korszakok, amikor a falu fent tudta tartani magát, sőt, bizonyos értelemben eltartotta a várost is – ha mással nem, akkor friss és egészséges élelmiszerrel –, de ezek a korszakok mára elmúltak. Ma a falusi ember ugyanúgy egyik napról a másikra él, s ugyanúgy az előre csomagolt tömegárut vásárolja, mint városi társai. Ha ma bemegyünk egy vidéki portára, jó esetben tuját látunk és gyepet, veteményest csak elvétve. A kamrában nem lógnak kolbászok, szalonnák, a polcokon nincsenek saját készítésű befőttek, lekvárok, a pincében nem sorjázik a krumpli, a zöldség, az udvaron nincs tyúk, kacsa, disznó meg pláne nincs.
A reformkor óta kiveszett az aktív polgár
Vannak a városok, amelyek így vagy úgy, kevésbé vagy épp megerősödve, de a gazdaság egyfajta motorját adják, és mellettük ott vannak a falvak, amelyek – egy-két kivételtől eltekintve – csak vegetálnak. Ebben nemcsak a mindenkori hatalom a hibás, de a vidéken élő ember is, aki – jó magyar szokás szerint – maga helyett leginkább másokat szeret hibáztatni. Hiányzik az aktív polgár, mint olyan. Ez utoljára valahol a reformkor időszakában még megvolt – ma is kézzel foghatóak ezen időszak eredményei –, azóta viszont eltelt mintegy 150 év. A rendszerváltás előtt is így vagy úgy, de működtek még a helyi közösségek, a kilencvenes évek elején pedig e tekintetben egyfajta Kánaán köszönthetett volna be azzal, hogy a demokráciában azt alakíthattunk volna ki, amit csak akartunk.
Szabad lett volna jót és jól csinálni…
A Népszava közbevetésére Üveges Gábor bólintott: – Valóban, de utólag kiderült, hogy ez csak egy rövid fellángolás volt, alapvetően megmaradt az alattvalói attitűd, az egyre inkább kiszolgáltatottá tett falvakban különösképp.
Mára elértünk odáig, hogy oda megy a pénz, ahol erős a lojalitás a kormánnyal szemben. Lehet magyar faluprogram, lehet nagyon sok minden, ami ott és akkor tüneti kezelésre jó, de ha fenntartható módon nem kapcsoljuk be a falvakat az ország vérkeringésébe, akkor az efféle programok nem jelentenek semmilyen hosszú távú megoldást.
Mi lesz itt ősszel?
Durván hangzik, de azt kell, mondjam, hogy (az őszi önkormányzati választásokon) sokkal több „léhűtő haszonlesőre” számítok a mezőnyben, mert sokan megérezték a hatalom szagát. Oda igyekeznek, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne egy normális rendszerben. Eljutott oda a magyar önkormányzatiság, hogy vagy a józan őrültek – magamat is idesorolom, azok közé, akik szinte a nap 24 óráját szánják a falujukra, mert hisznek benne és fontos számukra, miközben egy kényelmesebb állásban nyugodtabb és megbecsültebb életük lenne –, vagy olyan „tűzhöz közeli”, önmaguk és közösségük eladására mindig kész emberek indulnak, akik a saját életüket sem tudják irányítani, nemhogy egy egész faluét.
Alkalmatlanok – de ott áll mögöttük a hatalom
Nagyon rossz érzéseim vannak az előttünk álló önkormányzati választásokkal kapcsolatban, mert azoknak, akik alkalmasak lennének a helyi közösség vezetésére, már cseppet sem vonzó egy kistelepülési polgármesteri poszt. Ellenben azoknak, akik kakasokként akarnak uralkodni az adott szemétdombokon, akik pillanatok alatt széthordják az élődök által kín-keservvel felépített értékeket, s ehhez kellő politikai hátszelet is kapnak, majd megnyílnak az ajtók, elég csak azt mutatniuk, hogy ott áll mögöttük a hatalom.
Ezek az emberek egy szervezetet, egy közösséget már nem tudnak elvezetni, de ez épp kapóra jön majd a kormánynak, amelyiknek amúgy is elege van már az önkormányzatiságból. Abban ugyanis ott van az „ön” szócska, a saját akarat, a saját identitás, és maga a szabadság. Kistelepüléseken a mostani önkormányzati választás már nem a kormány-ellenzék csatája lesz – nagyobb városokban talán igen –, hanem egy-egy kiválasztott, vagy önjelölt család egzisztenciális küzdelme a nagyobb koncért, s a különféle rokonok helyzetbe hozásáért. Ki kell mondanunk végre – befejezve az udvariaskodást –, hogy nem elvtársakra, nem ál-függetlenekre, nem lojális csürhére, és nem szerencsétlen alkalmatlanokra van szükség. A polgármesterség szakma és hivatás, ha tetszik, ha nem. Ez nem a játszóterek világa, településeink jövője a tét.
Az Orbán-kormányt ez nem érdekli!
A Magyar Narancsban Csendes-Erdei Emese interjúja jelent meg Raskó György agrárközgazdásszal. A hajdani Antall-kormány földművelésügyi államtitkára, ma a kevés sikeres agrárvállalkozó egyike, elborzasztó képet festett a Kádár-rendszerben még világhírű magyar mezőgazdaság pusztulásáról.
RASKÓ GY.: Mindenki nagyon büszke a magyar termőföldre, csak azt felejtik el, hogy értékben messze a 2500 eurós uniós átlag alatt termelünk. De az Orbán-kormányt különösebben nem is érdekli, hogy a magyar gazda jól sáfárkodik-e a földekkel.A magyar termőföld 65 százaléka egyéni gazdák használatában van, akik közül sokan csak a támogatáshoz szükséges minimumot termelik meg.
Elpárolgott versenyképességünk
MN: Intenzív gazdálkodással más típusú növényeket kellene nagyobb mennyiségben termelni. Miket?
RASKÓ GY.: Paradicsom, zöldborsó, különböző gyümölcsök, illetve a mainál nagyobb mennyiségben vetőmagokat. A magyar alma, a meggy, a cseresznye, a bogyósok versenyképessége teljesen eltűnt, pedig az éghajlatunk tökéletes gyümölcsök termelésére. A lengyelek szép lassan átvették a hagyományos piacainkat, kiszorítottak bennünket nemcsak a friss gyümölcsök, hanem a feldolgozott – félkész és kész – gyümölcslevek, sűrítményyek, konzervek, befőttek piacáról is. Az extenzív mezőgazdálkodás vált itthon uralkodóvá.
A Fidesz szavazógépe lett a kiszolgáltatott falu
MN: Miért nem képes többre a magyar mezőgazdaság?
RASKÓ GY: Mert a magyar mezőgazdaságot a rendszerváltás után kizárólag politikai célokra használták. Csak a szavazatgyűjtés számít, az nem, hogy a jelenleginél sokkal többet és jóval hatékonyabban is termelhetnénk. De ma Magyarországon teljesítménydeficit van az állattenyésztésben is. A 80-as években mai értéken számítva nagyjából 2 milliárd euróval többet tudott állati termékekből előállítani az ország. Vannak persze nagyszerű kivételek, ahol komoly fejlesztések eredményeként világszínvonalú termelés folyik. Büszke vagyok arra, hogy a mi agráholdingunk is közéjük tartozik, talán a top10 leghatékonyabb agrárvállakozás közé is beférünk. 2010 óta viszont egyetlen minisztériumi vezető sem jár nálunk megnézni, hogy mindezt hogyan csináljuk. Talán ha kisüsti pálinkát főznénk…
(…)
Orbánnak a kiszolgáltatott szavazótömeg kell
…Orbán Viktor a mezőgazdaságot nem gazdasági, hanem politikai kérdésként kezeli. Neki a falu népére a szavazatok miatt van szüksége. Minél elmaradottabb az agrárium, annál kiszolgáltatottabbak a belőle élő emberek. Kell nekik a támogatás, hogy megéljenek, amit jelenleg meg is kapnak. A pénz ugyan Brüsszelből jön, de a falu a kormánynak hálás érte. Orbán nagyon jól használja ki a közös agrárrpolitikát a saját hatalmi céljaira.
És akiket a legaljára szorítanak
A magyar falu tragédiájától elválaszthatatlan a cigány honfitársak százezreinek lenyomorítása. Kollégánk nemrég kiváló lapszemlét készített a nagyon ritka sikertörténetek egyikének főszereplőjéről.
Lapzsemlénkben pedig a HVG Portré rovatából ajánljuk az idei Aranypánt-díjas anyuka, Sztojka Edina szavait. Azokat a döbbenetes szavakat emeljük ki, amelyek érzékeltetik, micsoda erőfeszítés kell korunkban a „rossz helyre születő” társaink életben maradásához.
A valóság, és amit a tévében látott a kislány
„Hét testvérem között én sohasem kaptam meg azt a figyelmet, amire vágytam” – vall a nehéz gyerekkoráról a 36 éves ápolónő, aki elnyerte a Roma Sajtóközpont Aranypánt-díját, így ő lett az év hétköznapi roma hőse. Hatéves volt, amikor a szülei elváltak, ő ápolónő édesanyjával maradt Gyulán, míg zenész édesapja az egyik közeli faluba költözött. „Mindketten az új családjuknak éltek.” Elképzelte hát magának az idilli családot: „Ahogy a tévében láttam, de ehhez semennyire sem hasonlított az, ahogy mi éltünk.” Nem járhatott különórákra, pedig nagyon szeretett volna táncolni. Ha rövidebbre vágták a haját, az óvónő azt mondta „biztos bogár ment bele”; és sosem hívták születésnapi buliba. Jól tanult, de „állandóan lázadtam, és figyelem helyett csak büntetést kaptam”.
Egy ember, aki még vele is kedves volt
Nyolcéves korában – miután a kórházban találkozott egy vele is kedves nővérrel – már tudta, hogy egyszer ő is nővér lesz, fehér ruhában. De 16 évesen abbahagyta az egészségügyi szakközépiskolát, mert terhes lett. A kezdetben idillinek tűnő család néhány év után felbomlott, huszonévesen egyedül maradt a fiával. Napszámot, takarítást vállalt, albérletről albérletre jártak.
A gyerekéért harcolta végig
A gyereke mindent megkapott, de „magamnak kabátra sem futotta”. 21 évesen állított be a megyei kórház hospice osztályára azzal, hogy szeretne segíteni. A főnővértől kapott rá esélyt. Munka és gyereknevelés mellett előbb önköltségen OKJ-s tanfolyamon ápolási asszisztens lett, majd befejezte a középiskolát. Az érettségi után, rögtön felvették a Szent István Egyetem ápolói szakára, ahol 2016-ban diplomát szerzett.
Romának lenni
HVG: Mi volt nehezebb: 16 évesen gyermeket vállalni, vagy romának lenni?
Sz. E.: Romának lenni nehezebb. Sokszor éreztették velem, hogy kevesebb vagyok. Még mindig megesik, hogy bizalmatlanságot váltok ki azzal, ha odamegyek valakihez. Nem látják a diplomámat, csak azt, hogy roma vagyok. Annak ellenére, hogy ez egyfajta bélyeg, büszke vagyok, hogy romának születtem. A gyerekem sohasem nehézség volt, hanem a hajtóerő. 16 évesen is pontosan úgy neveltem, ahogy most is tenném.
Csak külső segítséggel…
HVG: Min múlt, hogy sikerült kitörnie?
Sz. E.: A gyerekemnek köszönhetem. A romáknak az is fontos, hogy felfigyeljenek rájuk a nem romák. Ahogy rám is a főnővér, aki esélyt adott, hogy bizonyítsak. A negatív sztereotípiák ellenére nagyon sok roma él tisztességes életet, de ők is csak külső segítséggel tudnak bekerülni munkahelyre. A nővérem is szerzett tanítói diplomát, de azóta sem sikerült tanítói állást kapnia, csak takarítónak vették volna fel. Nem szégyen a takarítás sem, de ennél azért többet tanult. Ha valakivel azt éreztetik, hogy ő senki, egy idő után hajlamos ezt el is hinni magáról, és úgy is fog viselkedni.
Az előítéletek fala
HVG: Az előítéletek alapjaként rendszerint valamilyen rossz tapasztalatra hivatkoznak.
Sz. E.: A nevem miatt összehoztak még a Kozma-gyilkossággal is. De nem tudok minden romát megvédeni. Az emberek ész nélkül általánosítanak. Nem lehet minden kudarcot az előítéleteikre sem fogni, mert, ha áttörtük annak a falát, már rajtunk múlik, hogy el tudjuk-e fogadtatni magunkat.
Ellopták a gyereke kutyáját
Sz. E.: Oktatás nélkül nincs esély a kitörésre. Ha én kétszáz fős kis faluban születtem volna, ahol csak 60 kilométerre van iskola, akkor nem biztos, hogy eljutok az egyetemig. Laktam romatelepen: ott vettünk házat a gyermekem apjával. Azt éreztem, onnan sokkal nehezebb elérni, hogy nővér legyek és hogy rendes embert neveljek a fiamból. Ellopták például a gyerekem kutyáját, és csak pénzért adták vissza. A városban annyival könnyebb, hogy a környezet formálja az embert. Az emberre ragad a hülyeség, de a normális dolog is. Megtanultam beilleszkedni. A romáknak is fel kell venniük a többség normáit, például hogy az ember nem tolakszik előre a postán.
Együttélés, tanulás, kölcsönösség: viselkedni kell
SZTOJKA E: …most tudom, hogy viselkedni kell. Ha eljövök otthonról, akkor viselkedem, megtanultam. Lehet, hogy az alkalmazkodás a siker kulcsa? De a magyar társadalomnak is sokkal megértőbbnek kellene lennie a romákkal szemben. Kölcsönösség nélkül nem megy.
HVG: A fia döntötte el, hogy rendőr lesz?
Sz. E.: Persze, dehogy akartam, hogy rendőr legyen! Nagyon féltettem, a széltől is óvtam. Ha rajtam múlna, egy irodában csücsülne. Mindig egyenes volt és korrekt, kicsinek sem beszélt mellé. Ezt beleneveltem azzal, hogy mindig elmagyaráztam, mit miért nem szabad. Egyszer hazahozott az oviból egy kisautót, elmondtam neki, hogy mit fognak most szólni, el fog fogyni a játék az oviból. Szegénykém, sírva akarta még aznap este visszavinni. Ő megtanulta, hogyan lehet alkalmazkodva élni ebben a világban. Azzal, hogy rendőr lett, megmutatta, hogy romák között is van becsületesség. Tetszik, hogy meghazudtoljuk azokat az embereket, akik a sztereotípiákat mantrázzák.
