Kerítésen innen
Embermese: az éhező ember, ha zuhog az eső, akkor is éhes
A közelmúltban történt, valahol Kelet-Magyarországon. A zuhogó eső ellenére közel 150 szegény, nélkülöző ember fogyasztotta jóízűen a töltött káposztát. Sokan vittek haza is az ebédből, az otthon maradt hozzátartozóiknak. A hideg ellenére a szervezőket melegség járta át, örültek, hogy segíthettek.
A költségeket nem uniós pénzből finanszírozzák, saját zsebből dobják össze amennyi szükséges
Ki – ki tehetsége szerint járul hozzá a kiadásokhoz. Az ebédre várók kemény szavakat fogalmaztak meg Orbán Viktorról és kormányáról. Többen bólogattak, amikor az egyik nélkülöző emelt hangon kérdezte, vajon Orbán Viktor és a Fidesz uraságai mikor osztottak saját két kezükkel ételt a rászorulóknak? Páran hozzátették:
„hülyeséget beszélsz, a Fidesz számára mi csak teher vagyunk, kutyába sem vesznek bennünket. Számukra a stadionok fontosabbak, mint a mi és a gyerekeink élete.”
Sokan mondták, nem értik miért ilyen lelketlen, érzéketlen az ország első embere
Miközben arról beszélt március 15-én is, hogy ő megvédi a magyar embereket, egyre nő az éhező, nyomorban élők száma, akik egyetlen „luxusra” vágynak kis életükben: naponta legalább egyszer jól lakjanak.
„Akkor kiket akar Orbán Viktor megvédeni „
kérdezte egyikük. Majd folytatta:
„ha a a büdös életben csak egyszer eljönne egy ételosztásra, maga is láthatná, hogy ha esik, ha fúj, ha mennydörög, az éhes ember akkor is kivárja a sorát, hogy ingyen ebédet kapjon.”
Nyomorultak élete nem fontos a hatalomnak
– mondta egy utcán élő férfi,
minket bűnözőként kezelnek, csak azért mert nincs fedél a fejünk felett. Nyűg vagyunk nekik, lassan már ahhoz sem lesz jogunk, hogy levegőt vegyünk
– tette hozzá egyik társa.
Kereszténynek mondják magukat, minket meg úgy kezelnek, mint ha pestisesek lennénk
– panaszolta egy asszony. Ez a kereszténység-tette fel a kérdést. Választ nem is várt, ő következett a sorban, jóízűen fogyasztotta a káposztát, a friss, ropogós kenyérrel.
/A fotó nem a helyszínen készültek, „csak” illusztrációk./
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….