Sosem tagadtam, mindig nagy tisztelője voltam Semjén Zsoltnak, a keresztény egyetemesség lángelméjének és a magyar kereszténydemokrácia géniuszának.


Most például az alábbi szárnyas szavak hagyták el fogának léckerítését, hogy aszongya:

„A Notre-Dame leégésében a francia szekularista egyházellenes politika vastagon benne van.”

És ha ez még nem lenne elegendő a tisztánlátásunkhoz, okulásunkra és épülésünkre a szellemóriás hozzátette:

„Én ebben egy tragikus szimbólumot látok. Az a Franciaország, amelyik megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk.”

Na mármost, egy hívő embernek természetesen joga minden földi-evilági történést transzcendens okkal magyarázni és értelmezni

Joga van ahhoz, hogy Isten büntetését vagy rejtett üzenetét lássa a Notre-Dame lángoló tetőszerkezetében, az odakozmált ebédjében, avagy abban, ha az anyósa rátenyerel a forró sparheltre. Elvégre Isten nem ver bottal.

Csakhogy! Ha valaki transzcendens okokat keres, s minden esetben magasabb értelmet ad a történteknek, hiszen – Maimonidész szavai szerint – „együgyű halandóként” (Semjénre a halandó maximálisan igaz, az együgyű pedig egyszerűen telitalálat) értelmezi a halhatatlan és rejtőzködő Isten cselekedeteit, számíthat arra, hogy más „együgyű halandó tőle eltérő értelmezést fog találni a sok lehetőség között. Az ilyen értelmezések – mint mindig a vallások történetében – épp ellenkező értelmezéseket is világra segíthetnek. (Neves példázata mindennek Szent Ágoston és a pogány bölcselők híres vitája, amelyről Szent Ágostonnak a De civitate Dei c. munkájában olvashatunk: miért pusztíthatták el Alaric gótjai az Örök Várost? A pogány bölcsek a mitológiai istenek bosszújának tekintették a történteket, mindenért a kereszténységet okolva, akik elhagyták ősi isteneiket. Szent Ágoston viszont az egy Istennek a pogányokat sújtó büntetését látta az eseményekben, amiért a pogány világ nem ismerte fel az egy Istent, s amiért bálványokat, hamis istenségeket imádott.

Mindez csak azért fontos,

mert Semjén ezek után ne csodálkozzon, ha szembetalálkozik egy olyan, ugyancsak a transzcendenst megidéző magyarázattal, amely szerint Isten ezzel a cselekedetével ítélkezett a romlott papság manapság egyre láthatóbbá váló szexuális visszaélései és bűnei fölött. Annál is inkább, mert maga Szent Ágoston volt az, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy az egyház corpus mixtum, amelyben együtt vannak és egymással keverednek a jók és a gonoszok, az igazak és a vétkesek. Ágoston megkülönbözteti a jelenben lévő egyházat (ecclesia quae nunc est) és a jövőbeli egyházat (ecclesia qualis futura est), s a jelenben lévő egyházat nem monolitikus tömbként írja le, hanem olyanként, amelyben vannak bűnösök is, a donatistákkal szemben azt hangsúlyozva, hogy az egyház nem áll csupa érintetlen (integri) emberből, hanem olyanokból is, akik testileg, fizikailag az egyházban vannak ugyan, de valójában idegenek az egyháztól.

Ágoston szerint az ítélet napjáig a bűnös Babilon és az igaz Jeruzsálem nem különül el egymástól, s amíg az egyház, a civitas terrena, a földi világ része, addig bűnös emberek is találhatók Isten államának földi zarándokai között. Csak az örök lakhelyen fog majd eltűnni minden, ami romlott: Architectus aedificat per machinas transitorias domum mansuram” (Az építész maradandó házat épít mulandó eszközökkel).

Szóval a semjéni lángelmét óvnám a hirtelen, zsigeri és csupán a politikai megfelelés magasztos céljait szolgáló értelmezésektől.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét