Kerítésen innen
Esőisten kegyes volt a debreceni éhes emberekhez – Ételosztás „kéretlenül” a cívis városban
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket, szokásos ingyenes ételosztásán, a hónap utolsó vasárnapján – írta meg szerkesztőségünknek Tukoráné Kádár Ibolya egyesületvezető.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket, szokásos ingyenes ételosztásán, a hónap utolsó vasárnapján – írta meg szerkesztőségünknek Tukoráné Kádár Ibolya egyesületvezető.
Most is sokan voltak, mintegy 150 debrecenit tudtunk megvendégelni
Az eső lába ugyan a levegőben lógott, mégis folyamatosan érkeztek a vendégeink. Az ételosztás közepén elkezdett ugyan csepegni a eső, de szerencsére az égiek megkegyelmeztek az ételre váróknak. A menü a hagyományos töltött káposzta volt, friss kenyérrel és sok-sok finom péksüteménnyel. A gyerkőcök édességet és könyveket is kaptak. A gyermekes családoknak jutott még repeta is. Közel 20 adag ételt átvittünk a tér melletti hajléktalanszállóba.
Vendégeink többsége kisnyugdíjas és többgyermekes család volt. Számukra az utóbbi időszak különösen nehéz volt. Sokuk életét roppantotta meg a rekord magas infláció, az egekbe szökő élelmiszer árak.
„A nyugdíjas kosárba tartozó áruk inflációja bőven 20 százalék felett van, vajon ezt a Karmelita kolostorból miért nem látják”
– kérdezték többen, választ nem várva.
„Talán ha focisták lennénk, nagyobb odafigyelést kapnánk”
– mondta egy botra támaszkodó férfi.
A most következő hónapok
éppen ennek a sokat megélt, sokat kibíró korosztálynak az életét rombolhatják a leggyorsabban le. Nagy lesz a választék a dilemmákban:
vagy eszik, vagy fűt, vagy gyógyszert vesz magának az idős ember a továbbiakban.
Mindezt a 21. század harmadik évtizedében, Európa szívében, egy olyan országban, amelynek urai magukat kereszténynek mondják. Számukra azonban, a „láthatatlan” Magyarország nem létezik.
A „gondoskodó ország”, „gondoskodó város” nem több mint egy üres, tartalom nélküli olcsó szlogen, ami nem kerül /köz/pénzbe.
Egy olyan országban ahol a kék plakátokból tudják meg az emberek, hogy jobban élnek, ott valami nagyon nincs rendjén.
Mi tudjuk, nem sok, amit adni tudunk, de mindezt jó szívvel tesszük
Tisztelettel köszönjük támogatását a pékségeknek. és mindazoknak a debreceni lakosoknak, akik a helyszínre hozták adományaikat. Nagyon hálásak vagyunk nekik!
Az egyesület legközelebb 2023. október 29.-én várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel.
Itt a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással.
Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS Élelmiszert gyümölcsöt, burgonyát. Örömmel várunk gyermekjátékokat, könyveket is.
Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.
- Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963
- Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802. A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2023
Várjuk debreceni éttermek, élelmiszerláncok, vállalkozók jelentkezését. Egy nemes ügyhöz kérjük a támogatásukat.
Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a tagjai tudjuk, csak egy csepp a tengerben a hozzájárulásunk, de a sok-sok kis „csepp”, akár csodákra is képes lehet. Mert adni jobb, mint kapni.
Ha már egy embertársunkon segíthetünk, akkor megérte
Megszívlelendőnek tartjuk Ferenc pápa által mondottakat:
„A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik. Napról napra erősebb az a kiáltás, mégis napról napra kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak.”
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….