Connect with us

Kerítésen túl

Az emberek már nem akarnak Európába menni Afrikából

Megosztás

Niger hat éven át volt az Európa felé tartó közép-afrikai migránsok sivatagi elosztóhelye. A szaharai ország ugyanis utat biztosított Közép- és Nyugat-Afrika felől Líbiába, ahonnan a csempészek hajói Európa felé indultak. Mára azonban megváltozott a helyzet.

A líbiai miliciák brutalitása miatt sokan innen térnek vissza hazájukba Európa helyett.

“A Bengáziban szerzett élményeim nagyon kemények. Őszinte leszek, nagyon sok fekete van ott Afrkából, a líbiaiak fogva tartják és bezárják őket. 350 dollárt követelnek, amiért azt ígérik, hogy felraknak egy Európába induló hajóra. Odaadod a pénzt, várod hogy hajóra rakjanak. De ehelyett ismét elfognak, elvisznek egy másik helyre, ahol minden nap megvernek és egy farmon kell dolgoznod” – mondta egy Libériából érkezett férfi.

Akkor is vernek, ha a családoddal beszélsz telefonon

„A líbiaiak vadállatok, engem is csak a jóisten mentett meg. Máig nem tudom, hogyan éltem túl. Nagyon sok barátom halt meg a szemem előtt. Általában elvisznek egy házba, minden nap megvernek. Akkor is vernek, amikor a családod hív telefonon. Hallhatják a hangokat. Így ösztönzik őket arra, hogy küldjenek pénzt. Nagyon sokan meghaltak, vagy megnyomorodtak a kínzások miatt” – mondta egy gíneai migráns.

Agadez a migránsok fő elosztóközpontja. A csempészek innen viszik Líbiába az embereket és általában innen fordulnak vissza azok, akik meggondolják magukat. Ők innen a fővárosba mennek.

„Két napja érkeztünk Agadezből. Most készülünk vissza, a hazánkba. Úgy hallottuk, hogy itt, Nigerben a Nemzetközi Migrációs Szervezet segít a hazánkba való visszatérésben. Ezért jöttünk ide, hogy találkozzunk velük “ – mondta egy migráns.

„Nagyon nehéz átjutni Líbián, nagyon sokakat megkínoztak” – tette hozzá egy férfi.

Adják-veszik az embereket, a dzsihadisták is benne vannak

Az embercsempészet nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ország számára, hiszen a bandák gyakran szövetkeznek a dzsihadistákkal is.

„A honfitársainkat adják-veszik, kihasználják őket a csempészek, akik fegyverkeresedelemmel is foglalkoznak a régióban“ – mondta Niger védelmi minisztere, Kalla Moutari.

Niger most egyfajta csendőr-szerepet játszik a régióban. Az Európai Unió segítségével őrzi a határait és lép a csempészek ellen. Sokakat ez a gyarmati múltra emlékeztet.

„Niger felajánlotta a hadseregét azért, hogy megakadályozza az emberek beáramlását Líbiába, Algériába. A zsoldosok tesznek pénzért ilyesmit. Egy szuverén állam fellépését nem lehet erre korlátozni” – mondta egy egyetemi tanár, Souley Aji.

Sokan nem akarják, hogy elapadjon a migránsok áradata

Sokak üzletét rontja az, hogy elülni látszik a migrációs hullám és itt nem csak a csempészekről van szó. Boltosok, sofőrök és busztársaságok panaszkodnak a kieső bevételre.

„Most csak napi egy buszunk jár és az sincs teli. Mindez azért van, mert hanyatlik az illegális migráció. Az emberek már nem akarnak Európába menni” – mondta egy busztársaság alkalmazottja.

„Nem mondanám azt, hogy teljesen megszűnt a csempészet, de Niger sok mindent tett a biztonság, a csempészek elleni fellépés és a járműveik lefoglalása terén. Ezt persze összekötöttük a fejlesztési támogatásokkal, hogy lehetőséget teremtsünk számukra az újrakezdésre “ – mondta az Európai Unió nagykövete, Raul Mateus Paula.

Az Európai Unió összesen csaknem egymilliárd euróval támogatja Nigert és azt, hogy a migránsok új életet kezdjenek saját hazájukban.

(Forrás: Euronews)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/menekult-libiai-bantalmazas/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük