Kerítésen túl
Európa ellen indul a Hamász terrorszervezet
Európa-szerte terrorakciókra készült a Hamász, több embert letartóztattak Dániában, Hollandiában és Németországban is. A kontinensnek bőséggel lesz még velük gondja, de semmi nem válthaja fel a a fokozott figyelmet a megelőzés sikerében.
A „Hamász nevében”
Civil emberekre akartak támadnia a „Hamász nevében” Dániában és Hollandiában. Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu hivatalának közleménye szerint a zsidó állam hírszerző titkosszolgálata, a Moszad segítségével a rendfenntartó szervek a két országban együttesen hét embert tartóztattak le – számolt be a történtekről a Sky News-ra hivatkozva a Népszava. A dán rendőrség arról számolt be, hogy a hollandiai esetben feltételezett terrorcselekmény miatt vettek őrizetbe valakit. Izrael szerint a Hamász infrastruktúráját tárták fel, és hiúsították meg „összeesküvését Európai földön”.
Elővigyázatosan
A letartóztatásokra két nappal azután került sor, hogy Hollandia négy év után először jelentős szintre emelte a terrorveszély szintjét. A gyanúsítottak indítékairól a hollandok nem közöltek részleteket, szemben Németországgal, ahol mint az ügyészség közölte, a Hamász négy tagját őrizetbe vették, azzal a gyanúval, hogy támadásokat terveztek európai zsidó intézmények ellen.
Marco Buschmann német igazságügyi miniszter a letartóztatásokról szóló nyilatkozatában elmondta, hogy Izrael és a Hamász közötti háború október 7-i kitörése óta egyébként is megszaporodtak a zsidók elleni támadások Németországban.
„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy országunkban a zsidóknak ne kelljen újra félniük”
– tette hozzá.
Izrael nem fogadja el a kétállami megoldást
Mindeközben a csaknem két és fél hónapja a Hamász Izrael elleni terrortámadásai és túszejtése óta a Gázai övezetben zajló háború befejezésének esélye egyre távolabbinak tűnhet. A Sky News idézte az Cipi Hotovelinek Izrael londoni nagykövetének kijelentését arról, hogy országa „egyáltalán nem fogadja el a kétállami megoldást” a konfliktus lezárására. Utalt hazája kommunikációs miniszterének Slomo Karinak a korábbi nyilatkozatára, amely szerint „ez a mi országunk”, palesztin állam nem lesz.
Mit mondanak a legfőbb szövetségesek?
A Skyí News megjegyezte: Izrael ezzel nyíltan szembeszállt a katonailag és anyagilag is az országot támogató Egyesült Államok elmúlt negyven évben folytatott politikájával. Nyilatkozatát élesen bírálta Rishi Sunak brit kormányfő is. Az Egyesült Királyság ugyanakkor bejelentette, hogy megtiltja az erőszakos izraeli telepesek belépését az országba, és David Cameron külügyminiszter felszólította Izraelt az erőszak megállítására és az elkövetők felelősségre vonására.
Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője ugyanakkor – diplomatikusan – nem látott éles szembenállást. – Támogatjuk Izraelt, hogy az október 7-i támadás ne ismétlődhessenek meg, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének nézeteltéréseink velük.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….