Sport
Rekord a csúcson – Egy kis hüsi a nagy melegben
A 8848 méteres Csomolungmáról, más néven Mount Everestről van szó. Vannak visszatérő címek a sajtóban, mikor leesik az első hó, a napilapokban törvényszerűen megjelenik, miszerint „Tél tábornok újra támad”, és minden tavasszal, mikor a nepáli kormány végez a statisztikák kiértékelésével, előkerül a „csúcsforgalom a csúcson” cím.
Tényleg kezd unalmas lenni
– de mit tehet a szerény krónikás, ha tényleg minden évben megdől a csúcsot megmászók számának rekordja? Lassan már az emelt szintű érettségihez is követelmény lesz egy sikeres csúcstámadás, illetve ahhoz mondjuk nem, de egyre többen hemzsegnek a Himalájában.
Idén is rekordszámú,
több mint 400 hegymászó jutott fel a Mount Everest csúcsára a tavaszi mászószezonban, annak is köszönhetően, hogy tíz napig jó idő volt, jelentette be hétfőn a nepáli idegenforgalmi hatóság.
„Több mint négyszáz hegymászó hódította meg az Everestet ebben a szezonban, amely szombaton véget ért”
– közölte Gjanendra Srestha, az idegenforgalmi minisztérium illetékese, aki hétfőn tért vissza az alaptáborból Katmanduba.
A csúcsot elérők között volt egy magyar is.
Németh Alexandra lett a második magyar nő, aki feljutott az Everestre.
A szezonban számos rekordot felállítottak a hegymászók, köztük az ausztrál Steve Plain, aki hét kontinens legmagasabb hegycsúcsait, köztük a Csomolungmát hódította meg rekordidő, 117 nap alatt, és egy kétszeres végtagamputált ember, a 70 éves kínai Hszia Po-jü, ő a második olyan hegymászó, aki művégtagokkal jutott fel a világ legmagasabb csúcsára. Az ő rekordjáról lapunk is beszámolt.
Kami Rita veterán hegyi vezető 22-szer is megmászta az Everestet, és ezzel világrekordot döntött, ő jutott fel a legtöbbször a világ legmagasabb csúcsára. Megdőlt a női mászók rekordja is: a nepáli származású Lhakpa Sherpa 9. alkalommal jutott fel a világ legmagasabb pontjára.
Ne szaporítsuk a szót:
a Csomolungmát legalább 5300-an mászták meg azóta, hogy a feljegyzések szerint elsőként Edmund Hillary és segítője, Tenzing Norgay 1953-ban felért a tetejére. Más kérdés, hogy egyre kisebb dicsőséget jelent elérni ezt a csúcsot, hiszen valóságos iparággá vált a himalájai turizmus – viszont egyre többet árt a környezetnek, a természetnek.
Ennyi expedíció bizony elég sok szemetet hagy maga után: abszurd, de az volna a leghelyesebb, ha valaki végre már nem a dicsőségért mászna fel, hanem azért, hogy kitakarítson.
Szele Tamás
https://varosikurir.hu/hszia-po-ju-para-alpinista/
https://varosikurir.hu/serpak/
https://varosikurir.hu/csucstamadas-vagy-nem/
Szerző
Friss
- Péterfy-Novák Éva: Évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
- Orbán Viktor: támadhatatlan vagyok. Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, annyi pénzem van, amennyi, úgy élek, ahogy…
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen, alatt és túl’ – Ez vár rád a -nagyon- hosszú húsvéti hétvégén
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására