Állati
Bokros Lajos: Évértékelők évadja
Itt a február, a hazai pártoknál ilyenkor elvárt, hogy a pártelnökök megmondják a tutit arról, hogyan nézett ki az elmúlt évben hazánk teljesítménye a nagyvilágban. Bokros Lajos, a MoMa elnöke a tőle megszokott, lényegre törő néhány mondattal oldja meg a másoknak olykor nagy kihívást jelentő feladatot. Az ő évértékelő mondatai nemcsak a múltba, de a jövőbe is néznek.
Egy év túl rövid idő
Nem akarok felülni divatnak, nem tartok részletes évértékelőt. Egy év a nemzet életében túl rövid idő, nincs mit értékelni rajta. Két irányzatot azonban mégis megemlítenék. Ezek nem újak, nem tavalyiak, hanem immár évtizedesek. Fontos azonban, hogy az irányzat évtizede nem változik.
A nemzeti szégyen kormánya igen büszke arra, hogy a magyar gazdaság tavaly 3,7%-os növekedést ért el. Azt sugallják, mintha mindez az ő munkájuk eredménye volna.
Mi sem áll távolabb az igazságtól. Szomszédaink – Horvátország kivételével – mind gyorsabban növekedtek. Románia 5,5%-kal, Lengyelország 4,6%-kal, Csehország 4,5%-kal, Szlovákia 4,1%-kal, Szlovénia és Bulgária 4-4%-kal. Eredmény: tavaly leszakadtunk Közép- és Kelet-Európától.
Miért volt mégis 3,7%-os növekedés?
Elsősorban a remek európai konjunktúra miatt, ami lehetővé tette az export kiugró növekedését. Ezen kívül csak a fogyasztás nőtt érdemben, elsősorban a béremelések és a kormány szavazatszerző intézkedései (pl. többszöri nyugdíjkiegészítés) miatt. A beruházások, a jövő motorjai, alig növekedtek és évek óta nagyon alacsony szinten mozognak. Megy kifelé a tőke.
A növekedés lehetne jóval magasabb, ha a kormány intézkedési ösztönöznék, nem pedig visszafognák a jövedelmező beruházásokat. Erről azonban egyáltalán nincs szó.
Másik fontos jellemzője a tavalyi évnek, hogy folytatódik a társadalmi leszakadás, és az uralkodó osztály teljes erkölcsi lezüllése. A most megismerhető OLAF-jelentésből napnál világosabban kiderült, hogy a kormányhoz közeli vállalkozók egy része bűnöző. Szevezett és tervezett költségvetési csalás gyanúja lengi körül a hazai közbeszerzések jelentős részét. A nemzeti szégyen kormánya mellé immár felsorakozott a nemzeti szégyen uralkodó osztálya.
Van min változtatni áprilisban
Komoly szaktudással rendelkező, személyükben hiteles és tisztakezű vezetőkből alakuló kormányra van szüksége hazánknak. Hogy a leszakadást megállítsuk, majd elindítsuk a felzárkózást.
Ne nagyobb szeletet ígérjen minden párt az egyre kisebb kenyérből, hanem legyen olyan kormány, amelyik képes nagyobb kenyeret sütni. És olyan pék, amelyik nem lopja el kenyerünk felét.
Fejeződik be Bokros Lajos évértékelő írása
Szerző
Friss
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…