Kerítésen túl
Ferenc pápa: őrültség a háború
Békét sürgetett Ukrajna és Oroszország között Ferenc pápa, aki a konfliktus kezdetétől számított hatodik hónap végén őrültségnek nevezte a háborút.

Békét sürgetett Ukrajna és Oroszország között Ferenc pápa, aki a konfliktus kezdetétől számított hatodik hónap végén őrültségnek nevezte a háborút a Vatikánban tartott általános meghallgatáson szerdán.

„Szükségünk van a békére”
Ferenc pápa az audiencia végén az ukrajnai háború befejeződéséért imádkozott. Az egyházfő emlékeztetett, hogy hat hónap telt el a háború kezdete óta.
„Gondoljunk Ukrajnára és Oroszországra. Mindkét országot felajánlottam Szűz Mária szeplőtelen szívének. A Szűzanya lássa ezt a két szeretett országot, lássa Ukrajnát, lássa Oroszországot, és hozzon békét. Szükségünk van a békére”
– jelentette ki Ferenc pápa, aki március 25-én ajánlotta fel a két országot a Szent Péter-bazilikában végzett bűnbánati szertartás keretében. A pápa kijelentette, az ártatlanok fizetnek a háborúért.
„Gondolok a sok kegyetlenségre, a sok ártatlanra, akiknek az őrültségért, minden fél őrültségéért kell megfizetni, mivel a háború őrültség”
– mondta. Megjegyezte, hogy a háborúban senki sem mondhatja azt, hogy ő nem tartozik az őrültek közé.
A merényletről és a menekültekről
A pápa utalt Darja Dugina újságíró és aktivista, Alekszandr Dugin nacionalista orosz közíró és politikai gondolkodó lánya halálára, aki szombaton merényletben veszítette életét.
„Gondolok a szegény lányra is, akit az autóülés alá rejtett bomba ölt meg Moszkvában. Az ártatlanok fizetnek meg a háborúért”
– fogalmazott az egyházfő.
Hangoztatta, hogy szívén viseli a foglyok sorsát, elsősorban azokét, akik kiszolgáltatottak, és azt kéri a hatóságoktól, hogy tegyenek szabadon bocsátásukért. Hozzátette, hogy azok pedig bűnözők, akik a háborúval, a fegyverkereskedelemmel gazdagodnak, mivel „legyilkolják az emberiséget”. Ferenc pápa a régóta háború sújtotta országokra is emlékeztetett, közöttük Szíriára és Jemenre, ahol a gyerekek is éheznek. Megemlítette a mianmari rohingjákat is, akik a” világban keresnek menedéket, miután igazságtalanul elkergették őket földjeikről”.
Friss!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosításátMegosztás Az Alaptörvény tizenötödik módosításának idején momentumosok egy molinót feszítettek ki a padsorok mögé, az alábbi felirattal: „Minket kitilthattok, de az igazságot nem!”. Latorcai János ülésvezető szavait kürttel próbálták megzavarni, amihez Latorcai János gratulált. A Momentum-blokád ellenére megkezdődtek a szavazások az ülésteremben. A képviselők mellett megérkeztek a miniszterek, valamint Orbán Viktor miniszterelnök, és Kövér László… További információ: 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’Megosztás Tizenöt év kétharmados kormányzás után elérkezettnek látta az időt az Apáti Bence propagandista vezette Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM), hogy petíciót kezdeményezzenek a Tisza Párttal szemben. A Kocsis Máté fideszeses frakcióvezető által bejelentett petíció nem akar többet annál, minthogy az árulók tűnjenek el a közéletből, bármit is jelentsen ez így önmagában – írta a Telex.… További információ: Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
- Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhetőMegosztás Hétfőn napirendre kerül az Országgyűlésben az Alaptörvény tizenötödik módosítása, amely büntetheti a Pride-on való részvételt, illetve rögzíti, hogy az ember vagy férfi vagy nő lehet. Ezt próbálta megakadályozni a Momentum, és több ellenzéki politikus. Blokád! Hétfőn napirendre kerül az Országgyűlésben az Alaptörvény tizenötödik módosítása, amely büntetheti a Pride-on való részvételt. A Momentum ezért blokádot… További információ: Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhető
- Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco, Orbán nagy barátjaMegosztás Kevesebb mint három hónap után távozott az USA külügyminisztériumából Peter Marocco, aki az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) felszámolásáért felelt Donald Trump kormányában – írta meg hétfőn a The Washington Post. A hírről először a Wall Street Journal számolt be. A távozás oka és körülményei egyelőre nem ismertek Az ügyet ismerő amerikai köztisztviselők… További információ: Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco, Orbán nagy barátja
- Vidéki prókátor: a Facebook létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a ‘Rogán-terhelt’ magyar kormánnyal?Megosztás Vidéki prókátor néven ismertét vált egyelőre névtelen ügyvéd, aki elsőként borította a kegyelmi-ügyet, amiből később miniszter- és köztársaságielnök-buktató botrány kerekedet napi rendszerességgel posztol közösségi oldalán a Magyarországon történt eseményekkel kapcsolatban. Hétfői bejegyzése új megvilágításba helyezi a Rogán szankciós listás szereplését… Orbán, válassz: Rogán, vagy Facebook-hirdetés? „Magyarország Kormánya közpénzből hirdeti a Facebookon azokat a posztjait, melyekkel… További információ: Vidéki prókátor: a Facebook létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a ‘Rogán-terhelt’ magyar kormánnyal?
Szerző
Friss
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
- Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhető
- Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco, Orbán nagy barátja
- Vidéki prókátor: a Facebook létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a ‘Rogán-terhelt’ magyar kormánnyal?
- Stop az óbudai környezetszennyezésnek
- Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből ‘luxizott’ – ‘Ner-kullancs’ menni spanyolba – Frissítve!
- Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napja
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen és túl’ – Ilyenre gondoltál?
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja