Kerítésen innen
Figyelem! Nyugdíjemelés kérhető, méghozzá így…..
Hogyne kaphatnának! – a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az alacsony nyugdíjjal rendelkező idősek számára lehetőség van egyszeri, méltányossági alapú nyugdíjemelés igénylésére. Ezt válaszolták arra a kérdésre, hogy a legkisebb ellátásból élő nyugdíjasok kaphatnak-e egyszeri, 40 ezer forintos juttatást az év végén.
Még jó, hogy szóltok…
A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete a közelmúltban azt javasolta, hogy azok a nyugdíjasok,
akik havi 140 ezer forintnál kevesebb ellátásban részesülnek, kapjanak egy egyszeri 40 ezer forintos támogatást karácsonyra.
A Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt közvetlenül erre a javaslatra, csupán annyit közöltek, hogy
a kormány 2010-ben azt ígérte, megvédi a nyugdíjak vásárlóértékét, amit nemcsak betartott, hanem felül is múlott, mivel a nyugdíjakat több mint duplájára emelték, és a reálértéküket 25%-kal növelték. Emellett visszavezették a 13. havi nyugdíjat, és több alkalommal nyugdíjprémiumot is kifizettek
– írta a 24.hu.
Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke azzal érvelt, hogy szükség lenne az egyszeri támogatásra, mivel decemberben a nyugdíjakat korábban, már december 3-án jóváírják, és a postás is előbb hozza ki azokat.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Tessenek kérni!
Januárban viszont ismét visszaáll a megszokott kifizetési rend, így hosszabb idő telik el a következő ellátásig. Ezért kérte, hogy
a kormány ne csoportosítsa át a költségvetési törvényben erre a célra szánt 20,5 milliárd forintot, hanem adja oda a legnagyobb szükségben lévő időseknek „túlélési csomagként”, amely lehet akár készpénz, akár élelmiszer-utalvány.
Karácsony Mihály szerint a 140 ezer forint alatti nyugdíjból élő, mintegy 500 ezer idős ember mindegyike kaphatna egy egyszeri, 40 ezer forintos karácsonyi ajándékot az előirányzott összegből. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) soros elnöke, Juhász László szintén támogatta a különtámogatás ötletét, hozzátéve, hogy
hasonló javaslatot már korábban is tettek, de eddig nem kaptak rá választ, vagy csak hasonló reakcióval válaszoltak, miszerint a nyugdíjtörvény biztosítja az ellátások értékállóságát.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik