Filmiskola 7. 0 460

A filmkészítés gyakorlata 2.

„A filmforgatás során egy csomó kapcsolatot és szálat kell kézben tartani: a film éppen ezért olyan vonzó, mert emberismeretre nevel, arra, hogy idegen nyelvek, hiúságok, gátlások, lelki akadályok korlátjait ledöntve, képes légy megérteni az embereket.” ( Fellini)


A diszpós könyv

A technikai könyv elkészülte után a rendező még egyszer mindent pontosít az operatőrrel. Ezután a rendezőasszisztens a forgatókönyv alapján elkészíti a diszpós könyvet, ami annyit jelent, hogy képről képre, beállításról beállításra kigyűjti a részlegeknek a legszükségesebb információkat, s összeállítja számukra a pontos listákat, teendőket. Újra felméri a könyvet, de most már beállításonként. Ennek alapján összeállítja a perclistát. Helyszínekre lebontva kigyűjti a képeket és a beállításokat. Egy-egy helyszínen hány beállítást kell felvenni, s milyen napszakban stb. Melyik színész melyik képben, s ott hány beállításban szerepel. Mikor, milyen ruhában kell lennie. Ha egy szereplőnek több ruhája van egy filmben, akkor azokat számokkal látják el, s a diszpós könyvbe – a beállításban szereplő színész mellé – odaírják a megfelelő számot. Ugyanez vonatkozik a maszkra, ha valaki több hajviselettel és maszkkal szerepel. El kell készíteni a helyszínek berendezési listáit és kelléklistáit is külön össze kell írni. A személyes kellékeket, amelyeket a szereplők konkrétan használnak, magukon hordanak, vagy visznek magukkal külön össze kell írni. A diszpozíciós könyv a rendezőnek is nagyon fontos, hiszen nem emlékezhet mindenre, de a papír emlékezteti. Ilyenkor, ha valami eszébe jut még, kiegészítheti és korrigálhatja.

Zörej, zene, hang

A technikai forgatókönyvben és a diszpozíciós könyvben is közölni kell nem csak a képre, hanem a hangra vonatkozó követelményeket és információkat is. Mit értek ez alatt? Fontos jelezni, ahol a rendező eredeti, azaz hasznos hangot akar rögzíteni, s nem csupán vezérhangot. Jelezni kell jelenetenként a szükséges hangeffektusokat, zajokat, atmoszférákat. Az egyedi, különleges hanghatásokat. Ha a jelenetben rádió szól hasznos hang közben, vagy a tévé, vagy egyéb, mert van, hogy a helyszínen kell beadni a szükséges, kért zenéket, vagy zörejeket stb. Ugyancsak fontos, ha előre felvett zenét kell bejátszani. Akkor az így felvett zenéket is sorrendbe kell állítani, meg kell számozni, s a forgatókönyvben és a diszpós könyvben jelezni kell a bejátszandó hangot, zenét számmal. Van, amikor például egy kihangosított telefon üzenetrögzítőjéről hangzik el a jelenetben egy fontos információ, amit a szereplő miatt szintén be kell játszani a forgatáson. Ezeket mind elő kell készítenie a hangmérnöknek, s az asszisztensnek számon kell tartania.

Zenés film esetén playback csapóra is szükség van, bejátszó magnóra és hangfalakra, hogy a színész szinkronban énekelhessen önmagával. Ebben az esetben egy zenei forgatókönyvet is kell készítenie a rendezőnek, hogy mondjuk egy dalt hány beállításban akar felvenni, mert akkor a hangmérnöknek egy kis ráhagyással annyi felé kell szabdalnia a bejátszandó zenei anyagot, s befutóval és kifutóval kell ellátnia. Természetesen a technikai fejlődéssel ezek a munkálatok lényegesen leegyszerűsödtek, hiszen egy digitális rögzítés, vagy egy digitális bejátszó esetében kockapontosságú visszaállás is lehetséges, de ezek a berendezések igen drágák, s a bérletük sem két fillér. Megdrágítják a költségvetést, ezért hazai viszonyok között még gyakran alkalmazzák a hagyományos hangtechnikai megoldásokat.

Fontos a technika, de nem uralhatja el a filmet.

Mit értek ez alatt? Azt, hogy, tudni kell a technikát alárendelni a filmnek, s az alkotómunkának. Sajnos idehaza ez csak ritkán sikerül, s ha mégis, az csupán a rendezőn múlik. Az ő erőszakosságán és következetességén. Ha a rendező nem terheli meg a forgatókönyvét fölösleges technikai nehézségekkel, amelyekről tudja, hogy a filmje szempontjából harmadrendű vagy hatod-rendű kérdések, akkor inkább mondjon le róluk. Tudnia kell, hogy számára a legfontosabb az idő. Az idő nem csak pénz, hanem munkaidő is, amit a forgatáson arra kell használni, ami a legfontosabb. Lehetetlen állapot, ha a technika miatt a jelenetek beállítására, a színészekkel való próbára és magára a felvételre alig marad idő. Ezt a rendezőnek a technikai forgatókönyv megírásakor fel kell mérnie és be kell kalkulálnia. Egy drámai jelenet elsősorban azon múlik, hogy milyen a színészvezetés, a plánozás, a jelenet ritmusa, hogy a dialógusok jók-e vagy sem. Egy ilyen jelenetet fölösleges megterhelni technikai kunsztokkal, mert az a lényeg rovására mehet. Tehát tudnia kell, hogy hol kell elengedhetetlenül a technikai bravúr, s hol kell a színészekkel brillíroznia.

Forrás: pixabay

Gondoljanak csak bele, hogy egy Bergman filmben mindig a mondandó alárendeltje a technika. Nem a látvány, a kép, hanem a technika. Nála az operatőr legnagyobb csodája az, hogy amikor nézzük, szinte észre sem vesszük, hogy fényképezték a filmet. A képek mégis erősek, hatásosak, s elsősorban a színészi játék dominál.

Fellini, aki már látványosabb képi világot varázsolt mindig a vászonra, még ő is tudta az aránytartást, s mindig az egyszerűségre törekedett. Nem a technikában bravúroskodott, hanem a látványban, az arcokban, a karakterekben, a szituációkban, színészmozgatásban, dialógusaikban. Merte használni a nagytotálokat, a fix beállításokat, a közeliket hosszan és még hosszabban, s nem félt attól, hogy unalmassá válik a látvány, mert fantasztikusan mozgatta szereplőit a kamerára, vagy a kamera körül. Ha a kamera örökösen mozog, attól még nem lesz érdekes a kép csak zavaros, bizonytalan, s követhetetlen, idegesítő. Klippekből nem lehet játékfilmet csinálni, vagy legalábbis csak kísérleti szinten. Egyszer talán érdekes, de egy idő után öncélú, tartalmatlan és üres magamutogatásnak hat.

A rendezés kísérletezés

A filmművészet állandó változáson és alakuláson megy át. Minden alkotó – de legfőképpen minden fiatal alkotóművész – újra és újra felfedezi magának a filmet, s a filmalkotás művészetét. Óhatatlanul hatnak rá a filmművészet meghatározó egyéniségei, akik lerakták a filmművészet alapjait. Kezdetben mindenki ki akarja próbálni saját alkotásaiban a bevált patronokat, az elengedhetetlenül szüksége filmes alapszabályokat, amelyeket aztán igyekszünk felrúgni, újakkal bővíteni, a már felfedezetthez hozzátenni is valami egyedit, újat, sajátságosat. És ez természetes, ez a dolgunk, míg meg nem találjuk saját hangvételünket és látásmódunkat. Ahogy közeledünk felé, fokozatosan elhagyjuk mankóinkat, a formalizmus sallangjait, az erőltetett képi kunsztokat, s lassan letisztázódik, kialakul az egyéni hang és látásmód, megteremtődik a sajátságos, egyéni formanyelv, bővül eszköztárunk, amelynek használatával egyre könnyebben és természetesebben ki tudjuk fejezni magunkat. De legalább ennyire fontos, hogy ezáltal tudjuk a leghatásosabban közvetíteni üzenetünket, mondandónkat, történetünket a nézőnek.

Ha sikerül lekötnünk a figyelmét, ha kiragadjuk a film által másfél-két órára – vagy azon túl is – a maga világából, s képesek vagyunk „elvarázsolni”, vagy „megigézni”, feloldani, vagy felzaklatni, megnyugtatni, vagy kikapcsolni, s hozzásegítjük a saját fantáziavilágának a felfedezéséhez, akkor már tettünk valamit – nem is keveset. Ha csak egyetlen ember akad a nézőtéren, vagy a képernyő előtt, akit megérintettünk filmünkkel, az már siker. Igen. Muszáj ezzel áltatni magunkat, és hinni benne, különben nem megy, nem fog menni!

A kísérletezés egész pályáján végigkíséri a rendezőt. Minden új film egy új kísérlet, még akkor is, ha látszólag az eszköztára nem bővül. De mert másként súlypontoz, új filmes dramaturgiát követ, szokatlan hangvételt használ, más játékstílust követel színészeitől stb., sikerül újat, szokatlant, érdekeset létrehoznia.

Az érett alkotókat a tartalmi kérdések jobban izgatják, s azok szinte maguktól indikálják a művészt formanyelvének újítására. Nem formai, hanem tartalmi kísérletezést folytatnak, s törvényszerű, hogy a tartalmi megújulás formai megújuláshoz is vezessen. A kevesebb több, az egyszerű tartalmasabb, a tiszta kép összetettebb. Gondolom én, és ezt tapasztaltam magamon pályám során.

Az első csapó előtt

Közeledik a forgatás napja. A stáb készenlétben. A díszletek állnak, megtörtént a díszlet, jelmez, berendezés, ruha átvétele. A rendező, az asszisztens, az operatőr, a gyártásvezető mindent ellenőriz. Lassan a végleges forgatási terv is összeáll. Befejeződött a színészek egyeztetése, megköttetnek a szerződések. Persze az utolsó pillanatig vannak még nyitott és vitatott kérdések, bizonytalanságok, vitatható ügyek, kijavítandó, átgondolandó problémák, de azok a forgatás közben tisztázódnak, vagy addigra elintéződnek.

A rendező jó, ha ilyenkor már nem folyik bele minden apró kérdésbe, s csak az előtte álló napok feladataival, az első hét forgatási tervével foglalkozik. Újra kell gondolnia minden jelenetet a film egésze szerint, hiszen nem kronológiában történnek a felvételek. Elméletileg és gyakorlatilag felkészültnek kell lennie, a kisujjában legyen a forgatókönyv, kívülről kell tudnia. És éppen ezért ilyenkor legjobb, ha kézbe sem veszi a könyvet, ha igyekszik eltávolodni a leírt soroktól, s újra visszafordul az első vízióihoz, látomásaihoz, érzeteihez, hogy feltöltődhessen, hogy kinyithassa magában a szabad asszociációhoz vezető kis kapukat, hogy improvizáció-képes legyen, ha szükség lesz rá.

Jó egy kis kikapcsolódás, lazítás, sportolás, séta, barátokkal való beszélgetés minden másról, csak a filmről nem. Annál is inkább, mert előtte áll két hónap, amikor minderre nem szakíthat időt, mert állandó tréningben kell lennie.

A rendező magányossága

A rendezőnek is – mint a színésznek, vagy a sportolónak – akkor, ott, a helyszínen, a stúdióban, abban a pillanatban kell teljesítménye javát produkálni a forgatás közben. Fontos, hogy jó formában legyen. A legjobb formában. Ki kell iktatnia minden olyan zavaró körülményt, ami figyelmét, koncentrációját megzavarhatja. De ez nem jelenti elszigeteltséget, sőt! Lámpalázas állapot természetesen a forgatást megelőző néhány nap. Olyan, mintha az ember hosszú utazásra indulna, amelynek fő útvonalát, állomásait és célját ismeri, de számtalan váratlan kaland, esemény, kihívás, meglepetés vár rá, amit csak érez, sejt, s aminek elkerülhetetlen voltára fel kell vérteznie magát testben és lélekben. Az alkotótársak drukkerei és társai is ebben az utazásban. Mégis van valami, ami miatt a rendező magányossága egyre erősödik az út közben. Ez jó, meg rossz is, de most az a fontos, hogy a jó oldalát nézze és azt ki is használja a maga javára.

Álmában már forgat, hallja a csapó és a kamera hangját, nagy a nyüzsgés körülötte, lámpák fénye, kavargó képek sora, színészarcok, jelenetsorok peregnek szüntelenül a szeme előtt. Lassan múlnak az órák, az utolsó éjszaka mégis rövid, pirkad már, közeledik a napfelkelte, még egy utolsó, mély lélegzetvétel, mielőtt csapata élére állva, elkezdi a filmforgatást, a harcot, minden egyes kockáért és beállításért. A film születésének legizgalmasabb, legszórakoztatóbb és legfárasztóbb napjai, hetei, hónapjai következnek.


Ha felkeltettem érdeklődésüket, úgy tartsanak velem a következő számban is. Megleshetik velem a rendezőt a színfalak mögül, a kamera mellől, a színészek, a stáb s önmaga szemszögéből is forgatás közben.

Kapcsolódó

Filmiskola (6.)

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn És lőn, megszületett a Minden Idők Legbénább Kormánykamuja (rövidítve: MILK), ami olyan ciki, …

ujhelyi

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Piros lapot kell mutatni Orbán rendszerének – buzdított szavazásra Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd …

ep-valasztas

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Mondá az úr! Menj és harcolj. A szép szájával mondá, meg az ő …

valasztasi-csalas

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Öt évvel ezelőtt 30 százalék alatt maradt a végső részvételi arány, ezt biztosan …

Pin It on Pinterest