Kultúra
Fischer Iván karácsonya
Folytatódik a hagyomány, Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar idén is rendhagyó karácsonyi koncerttel készül karácsony második napjára.
Már nem először tart a Fischer Iván vezette világhírű együttes karácsonykor olyan koncertet, a amelyen közönségük tagjai maguk választhatják ki, milyen darabokat játszanak.
A világhírű dirigens ételt oszt
Ficsher Iván elmondta, hogy hosszú évek óta gyerekeivel együtt a Blaha Lujza téri krisnás ételosztáson segítenek, mert fontosnak tartja, hogy a gyerekek megismerjék az élet napos oldala mellett a fényárnyékban élők helyzetét is.
Az ünnepi hangversenyre, melynek programját egy ízekkel teli zenei étlapról állíthatja össze a hallgatóság, természetesen minden jegy elfogyott, de nagyon érdemes figyelni a különböző megosztó oldalakat, mert időről időre feltűnik néhány eladó, vagy átadó jegy amire érdemes rástartolni.
A Fesztiválzenekar talán az egyetlen szimfonikus zenekar a világon, melynek muzsikusai egyszerre játszanak nagyzenekari darabokat, kortárs és barokk kamaraműveket, jazzt és népzenét, énekelni, sőt némelyek táncolni is tudnak, és bármikor zenét csiholnak elő néhány festékes vödörből vagy gyűszűből!
Ha karácsony, akkor meglepetés! – így Fischer Iván természetesen több titkos ajándékkal is készül az este során. Ahogy közönségük egyik tagja, Barta Tamás találóan megfogalmazta:
„Fischer úr minden egyes alkalommal újabb és újabb titkokat tár fel arról, mire képes ez a zenekar. Ez a csoda!”
Ne adják fel, hátha, hátha……
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….