Connect with us

Párizs 2024

Fő a biztonság – Veszélyes emberek kizárása az olimpiáról

esperes
Megosztás

A jövő héten kezdődő olimpia  előtt már mintegy három és fél ezer potenciálisan veszélyt jelentő személyt zártak ki az olimpiáról – jelentette ki a francia belügyminiszter.

Listán az iszlamista szélsőségesek is

Gérald Darmanin közlését az insidethegames.biz portál idézte, kiemelve, hogy azon személyek kizárására, akik veszélyt jelenthetnek a játékok biztonságára, mintegy 770 ezer ellenőrzés eredményeként került sor. A tárcavezető közlése szerint az elutasítottak között „több tucat iszlamista, szélsőbal- és szélsőjobboldali körhöz közel álló radikális” is volt.
Darmanin kitért rá, hogy a biztonsági lépések részeként április elején az olimpiai és paralimpiai játékokon közreműködni kívánók közül 800 önkéntes jelentkezőt utasítottak el, és ezer magánügynök alkalmazásától is eltekintettek. Hozzátette, hogy az olimpiai lángot vinni akarók közül is többeket kiszűrtek, a fáklyás staféta tagjának jelentkezőket ellenőrizve 13 személyről derítették ki, hogy bűnözői hátterük van.

Nemcsak nézőket zártak ki

A párizsi játékokra vonatkozóan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy határozott, hogy az orosz és a fehérorosz csapatokat kitiltja Ukrajna 2022-es inváziója miatt. A döntés célja a béke és a nemzetközi együttműködés a versenyek értékeinek tiszteletben tartása. A válogatott orosz és fehérorosz sportolók azonban szigorú feltételek mellett versenyezhetnek semlegesként, hogy ne álljanak kapcsolatban a konfliktussal vagy az államilag támogatott doppinggal. Ezenkívül a World Athletics teljes mértékben kizárta az orosz sportolókat az atlétika versenyeiről.

Előzmény

olimpia

Szerző