Sport
Maradona és a candomblé

A candomblé nem egy egzotikus madár, pedig úgy hangzik, hanem egy istentisztelet. De hogy jön Maradonához? Hát úgy, hogy a focilegenda enyhén szólva is különösen viselkedett a tegnapi, Nigéria elleni mérkőzésen. Nem játszott, a lelátóról figyelte az eseményeket, de olyan átéléssel, hogy az már önmagában is nevezhető sportnak.
Aki a különös, kissé kontrollálatlan viselkedést italnak vagy valamilyen könnyű tudatmódosító szernek tulajdonítja, az szégyellje magát, Maradona sportember, nem él ilyesmikkel. Jaj, bocsánat, de, viszont most egészen biztosan nem fogyasztott semmi vicceset, sem törvényes, sem törvénytelen szereket nem vett magához.
Ugyebár, az első gól után széttárt karral fohászkodott a mennyei hatalmakhoz, ez – lássuk be – még a legúribb körökben is előfordulhat. Van ilyen. Aztán táncra perdült egy ismeretlen hölggyel, akit a biztonságiak nem akartak beengedni, de hát ilyen a latin vér, nem ismer korlátokat, a tánc az tánc. Később egyes források szerint a Sátánhoz fohászkodott, majd a második gól után két középső ujját mutogatva ünnepelt, végül beleszorult az ülésbe és ki kellett emelni belőle a mérkőzés végén, ugyanazzal a lendülettel haza is vitték.
Hát, legyünk úriemberek és mondjuk azt, hogy ez mind pusztán érzelemkitörés volt. Nem italtól, nem egyébtől. De akkor mitől?
Azt hiszem, megfejtettem a titkot.
Egész Dél-Amerikában ismert a santeria nevű vallás, elég bonyolult dolog, országonként másképp hívják, a Haitin gyakorolt formája a vudu, de mi nevezzük csak santeriának. Érdekessége, hogy nem áll ellentétben a kereszténységgel (csak az vele), tulajdonképpen ősi, afrikai, talán joruba eredetű kultuszrendszer, amiben az afrikai isteneket megfeleltették a keresztény szenteknek, így lett például Szent Péterből Ogún, a kovácsisten, Changóból, a Mennydörgőből valamiért Szent Borbála, és így tovább. A santeria istentiszteletei, a candomblék igen kellemesek, ugyanis koedukáltak és leginkább rumot valamint mindenféle vicces vegyi anyagokat kell fogyasztani, ezen kívül sokat táncolni, míg meg nem szállja a hívőt valamelyik isten, és ettől hülyeségeket nem kezd művelni. Akkor kialhatja magát.
Hát kérem: mi tegnap candomblét láttunk Maradonától. Dehogy vesztette el az önkontrollját, pláne nem ivott.
Őt csak megszállta Ogun…
https://www.youtube.com/watch?v=fuLaguj-N7Y
Szele Tamás
Franciaország-Argentína összecsapással kezdődik a kieséses szakasz
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek