Kerítésen innen
‘Fogyasztói jelzés alapján’ büntetőpadon a Spar, a Tesco és a Lidl
2025. február 13-án közölte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy megtévesztő volt a Lidl Magyarország kereskedelmi kommunikációja négy „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében. Fogyasztói panaszeljárások következményeként három versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (Spar), az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.-vel (Aldi) és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel (Tesco) szemben.
Lecsap Nagy Márton hivatala
Mint írták: kiderült, hogy az érintett pékárukban található liszt csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű lisztből. A fogyasztók megtévesztése miatt a GVH Versenytanácsa 186 millió forint bírságot szabott ki, az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra. Ha már „arra jártak”, vizsgálták a Spart-t és a Tesco-t is. Mindhárom élelmiszer-kiskereskedelmi cég esetében észlelte, hogy egyes „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott, helyben sütött pékáruikkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjukban, illetve önmagában ezen termékek elnevezésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatnak.
A gyanú szerint a cégek azt a téves benyomást keltik a fogyasztókban a termékek összetétele, mint lényeges jellemző tekintetében, hogy azok túlnyomó részben teljes kiőrlésű liszttel készültek.
A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. Az ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során figyelmemmel kell lenniük arra, hogy a fogyasztók miként fogják értelmezni üzenetüket, és nem várhatják el fogyasztóktól, hogy az állítások valóságtartalmának utánajárjanak.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Spar-időzítés
Alapítása óta, azaz már több mint 30 éve a SPAR Magyarország számára a társadalmi felelősségvállalás, a jótékonysági ügyek támogatása a vállalati kultúra fontos része
– küldte el a privatbankar.hu-nak közleményét a Spar.
A cég sok ezer rászoruló családot segít tanszer- és tartós élelmiszergyűjtéssel, miközben egészségügyi és állatvédő szervezeteket, valamint kulturális és sportprogramokat is támogat. Az elmúlt évben a Spar közel 220 millió forintot fordított ezekre a célokra.
Csak úgy, avagy Spar a kormány-bögyben…
Álnaivan…
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?