Kerítésen innen
Fotelből is a szelek szárnyán… – Egy kattintás és virtuálisan a Kékszalag bármelyik hajóján érezheti magát

Az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj vitorlásversenyen idén először minden hajót nyomkövető eszközzel látnak el, amelyet a hozzá tartozó online alkalmazással együtt a győri Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központja a Magyar Telekommal közösen, a Magyar Vitorlásszövetséggel együttműködésben fejlesztett. Az újítás segítségével folyamatosan figyelhető a versenyzők haladása, emellett a rendszer háttértámogatást nyújt a szervezőknek.

Reggel 9 órakor elrajtolt az 56. Kékszalag, Európa legnagyobb tókerülő versenye
A rajttal nem volt probléma, nem történt baleset. A katamaránok közül a Fifty-Fifty csípte el jó időben a rajtot, de a kicsit északabbra induló RSM és a Litkey Farkas által kormányzott Process Solutions kedvezőbb pozícióba került.
A jelenlegi időjárási körülmények alapján a verseny legnagyobb részén közel optimális szélviszonyok várhatók, így a leggyorsabb hajók, a katamaránok majd várhatóan néhány órán belül célba érhetnek.

Balatonfüred, 2024. július 18. A drónnal készített felvételen az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülõ vitorlásverseny mezõnye a rajt elõtt Balatonfüred közelében 2024. július 18-án. A Kékszalagra, Európa leghosszabb tókerülõ vitorlásversenyére, idén 510 hajó – köztük 8 külföldi – adta le nevezését 38 hajóosztályban és értékelési csoportban. MTI/Vasvári Tamás
Az égbolt tiszta, napsütéses az időjárás. A rajt pillanatában 30-35 km/h-s északnyugati szél várható, de a verseny későbbi szakaszában gyengül majd a szél. Amennyiben a tavalyi versenyhez hasonló időjárási körülmények lesznek, akár az sem elképzelhetetlen, hogy újabb rekord születik a Kékszalagon – számoltak be a helyszínről. Nem kellett sokat várni az első taktikai küzdelemre az élmezőnyben, a szél leállt, és keleties irányt vett, nem lehetett egy takkal venni a kenesei bóját. Az élen haladó két katamarán, a Process Solutions és az RSM vitorlát cserélt, és szinte fordulócsatát vívtak, egymás közvetlen közelében.
200 méteren belül 3-4 szélváltozás volt
– írta Facebook-oldalán az RSM.
Az egytestűek mezőnyében is nagy a verseny
A hagyományos hajók mezőnyében a NAU 370-es Revolution, a 75-ös cirkáló Lillafüred és a 70-es cirkáló Pannónia felváltva állnak a vezető pozícióban. A három hajó nagyon szorosan halad, hol ez, hol az vezeti az egytestűek mezőnyét.
A kenesei bójánál
Az első katamaránok elérték a kenesei pályajelet, az első helyen az RSM vette a bóját, szorosan követte őt a Process Solutions, majd a Prospex Delta fordult a harmadik pozícióban.
A vezető ötös mindegyike csökkentette a vitorlafelületet, kisebb orrvitorlára váltottak a nagyjából 10 csomó környékére frissülő észak–északnyugati szélben
– olvasható a Kékszalag blog tudósításában. A rekord viszont, egyre inkább úgy tűnik, nem fog megdőlni idén, de nyugodt versenyre van kilátás.
A balatonkenesei pályajelnél:
- RSM (1 óra 8 perc 22 másodperc)
- Process Solutions (1 óra 9 perc 54 másodperc)
- Prospex
- Team Kaáli (1 óra 21 perc 46 másodperc)
- Team Suzuki ( 1 óra 28 perc 56 másodperc)Sokkal lassabb a tempó, mint tavaly
Az egy évvel korábbi tempótól lényegesen elmaradnak a vezető hajók. A múlt évben a – mint később kiderült, győztes – Fifty-Fifty kerülte elsőként a kenesei pályajelet. A kétárbócos katamaránnak akkor alig több mint 36 perc kellett a Füred–Kenese szakasz megtételéhez, szemben a mostani több mint egyórás idővel – írja tudósításában a Kékszalag blogja. Hozzáteszik,
a friss mért adatok szerint szép északnyugati szél fúj Keszthelyen és Szigligeten, 26-29 km/h lökésekkel tarkítva.
Kérdés, mire odaér a mezőny eleje, mi marad belőle.
Friss
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa