Bulvár
Főzz a gyermekekért! – Fördős Zé is csatlakozott a kampányhoz
A gyermekvédelmi szervezet arra biztat mindenkit, hogy aki teheti, lássa vendégül egy saját jótékonysági akció keretében a barátait, szervezzen kerti bulit, közösségi összejövetelt.
Még soha nem volt ekkora szükség a segítségre. Egyik válság követi a másikat, a háborúk és fegyveres konfliktusok mellett természeti katasztrófák sújtanak a világ legszegényebb országaiban, amelyek – mint minden krízishelyzetben – most is a leggyengébbek, azaz a gyerekek életét veszélyeztetik leginkább.
Az UNICEF Magyarország legújabb „Főzz a gyermekekért!” kampányában idén nyáron bárki hozzájárulhat a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyermekek élelmezéséhez
A gyermekvédelmi szervezet arra biztat mindenkit, hogy aki teheti, lássa vendégül egy saját jótékonysági akció keretében a barátait, szervezzen kerti bulit, közösségi összejövetelt, pikniket, vállalati csapatépítőt vagy sütivásárt úgy, hogy közben a világon jelenleg éhező gyerekekre is gondol. A közös étkezés legyen egy adománygyűjtő akció, amelyen a vendégek a világ válságövezeteiben élő alultáplált gyermekeket támogathatják. Pár ezer forint is sokat számít, hiszen jelenleg több mint 148 millió öt éven aluli gyermek életveszélyesen alultáplált.
Vendégeld meg barátaidat augusztus 31-ig, és segítsd az UNICEF gyermekekért végzett munkáját!
Kezdj közösségi adománygyűjtő kampányba! ?️? A kampány során a legtöbb támogatást gyűjtő 5 résztvevő meghívást kap egy különleges eseményre, ahol Fördős Zével is találkozhat. A program során regisztrálóinkkal tartjuk a kapcsolatot, technikai támogatást nyújtunk adománygyűjtésükhöz, és ellátjuk őket a Street Kitchen legjobb receptjeivel és Zé vendégváró tippjeivel! ?
A 2023. augusztus 31-ig tartó Főzz a gyermekekért! adománygyűjtő akció lényege, hogy a résztvevők úgy segíthetik az éhező gyermekeket, hogy közben kikapcsolódnak a barátaikkal és saját közösségüket építik.
Minden gyermeknek szüksége van megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerre ahhoz, hogy egészséges felnőtté válhasson. A világon összesen közel 150 millió 5 év alatti gyermek nem jut elegendő ételhez.
A mélyszegénység, a háborúk és fegyveres konfliktusok, az akadozó globális ellátási láncok, a természeti katasztrófák és a klímaváltozás már a jelenben is érezhető éghajlati hatásai soha nem látott nehézségek elé állítják a családokat. Az UNICEF élelmezési programjainak segítségével 1990 óta a felére csökkent az alultáplált gyermekek aránya, azonban még mindig óriási szükség van az összefogásra, mert ezek az eredmények újra veszélyben vannak a jelenlegi globális kihívások miatt. Aszályok és árvizek, tomboló viharok rombolják le a családok otthonait, az állatok elpusztulnak, a biztonságos ivóvíz elérhetetlenné válik.
A vízhiány miatt különböző fertőzések és járványok ütik fel fejüket, amik a már eleve legyengült gyermekekre nézve halálos kimenetelűek lehetnek. Az elmúlt 40 év egyik legsúlyosabb aszálya pusztít Kelet-Afrikában, ami gyermekek millióinak életét veszélyezteti Etiópiában, Kenyában és Szomáliában.
A nyári kampányból befolyt támogatásokból az UNICEF terápiás élelmiszereket, tejet, kekszet, vitaminkészítményeket, tiszta ivóvizet, gyógyszereket és alapegészségügyi ellátást biztosít a válságövezetekben.
Az UNICEF Magyarország előző Főzz a gyermekekért! kampánya során több mint 2.600.000 Ft adomány gyűlt össze magánszemélyek és vállalati partnerek segítségével.
A szervezők idén új mottóval várják a résztvevők jelentkezését:
„Ne feledd, jót (t)enni jó!”
További információ és jelentkezés:
https://teistehetsz.unicef.hu/campaign/fozz-a-gyermekekert/
Orlando Bloom, a Gyűrűk ura Legolas-a Ukrajnában járt – Találkozás Zelenszkijel
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….