Sport
Fucsovics már a legjobb 32 között a Roland Garroson
Fucsovics Márton bejutott a harmadik fordulóba csütörtökön a francia nyílt teniszbajnokságon.
A világranglistán 63. Fucsovics hatalmas bravúrt mutatott be hétfőn a nyitókörben, amikor négy szettben verte a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevet. A nyíregyházi játékosnak – akinek a legjobb eredménye a 2018-as második forduló volt a salakpályás Grand Slam-tornán – először sikerült top 10-es ellenfelet legyőznie, majd a 64 között az ATP-rangsorban 44. spanyol Albert Ramos Vinolas várt rá. A 32 éves rivális már állt a 17. helyen is, két tornát nyert meg, és 2016-ban a negyeddöntőig menetelt a Roland Garroson.
A két játékos eddig ötször találkozott egymással, Ramos Vinolas 3-2-re vezetett, a magyar éljátékos két sikere a tavalyi Australian Openen, továbbá 2018-as genfi tornagyőzelme alkalmával született.
Ramos Vinolas az elején 3:0 arányban elhúzott
A 28 éves Fucsovics Márton nem a legjobban kezdte meg pályafutása 15. Grand Slam-főtáblás versenyének második meccsét a 12-es pályán, a barcelonai teniszező 3:0-ra elhúzott, ám nemsokára már 4:4 állt az eredményjelzőn. Innentől mindketten magabiztosan hozták az adogatásaikat, majd a rövidítésben egyértelműen Fucsovics volt a jobb – balkezes ellenfele mérgében földhöz is vágta az ütőjét -, aztán a magyar egy látványos átemeléssel hozta az első szettet.
Ne engedd játszani!
A folytatásban 4:3-ig Fucsovics nyolc, salakspecialista ellenfele pedig három bréklabdát hárított nagy küzdelemben. Ekkor azonban megtört a jég, a nyíregyházi teniszező – aki „Ne engedd játszani!” felkiáltással buzdította magát – egy tenyeres nyerővel lépéselőnybe került, majd könnyedén kiszerválta a második játszmát.
…és akkor elkezdett szemerkélni az eső
A harmadik felvonás viszonylag stabil adogatógémekkel kezdődött, aztán 3:4-es állásnál elkezdett szemerkélni az eső, és a játékosok melegítőben, esernyővel várakoztak a helyükön néhány percig. A szünet kizökkenthette Fucsovicsot, aki elvesztette a szerváját, ám a kiélezett helyzetben rögtön visszabrékelt, így folytatódott a szett – immár verőfényes napsütésben.
Az esélyeket türelmesen kiváró magyar játékos nemsokára már 3:5-ről sorozatban három gémnél tartott, végül kiszerválta a meccset, amely 3 óra 1 percig tartott.
Fucsovics Márton: „Ott vagyok 3. fordulóban Párizsban a Roland Garroson, ami még sosem sikerült… Egy nagyon szívósan játszó Albert Ramost győztem le. Iszonyú nehéz volt, de igyekeztem az erőnlétemmel jól gazdálkodni és variálni a játékot… Készülünk tovább a következőre! A brazil Tiago Monteiro lesz az ellenfelem. Minden meccs baromi nehéz. Gyerünk tovább! Köszönöm a rengeteg bíztatást, szurkoljatok tovább!”
Fucsovics a harmadik fordulóban – amely a legjobb eredménye a Roland Garroson – a brazil Thiago Monteiróval (84.) találkozik majd.
Roland Garros, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Fucsovics Márton – Albert Ramos Vinolas (spanyol) 7:6(2), 6:3, 7:5
(MTI)
Előzmény
Szerző
Friss
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve