Gábor György: nincs szebb, mint az a valóság amely saját magát igazítja ki

Nincs szebb, mint maga a valóság. Az a valóság, amely saját maga igazítja ki és pofozza helyre a valóságot kulturálatlanná tévő próbálkozást, vagyis a tahóságot.

Szép vagy, gyönyörű vagy magyar valóság

Mert végül még emitt is mindig hiánytalanul összeáll a nagy elbeszélés. Egyik nap arról olvastam, hogy a hatalomművészetfilozófiailag Munkácsy-díjassá esztétizált Vészabó Noémi nevű festőművésznő néhány évvel ezelőtt a Fidesz szokásos kötcsei pogácsás társadalomtudományi és művészetfilozófiai piknikén saját festményét ajándékozta Orbán Viktornak. A képet merő jóindulatból csomagolópapír rejtette el a látó tekintetek elől, ám a művésznő készségesen narrálta az újrahasznosítással nyert burkolópapír takarásában megbúvó műalkotás eszmei mondanivalóját, amely szerint Nagy Konstantin egy csata előtt kapott egy égi jelet, a kereszt jelét, rajta a felirattal: E jelben győzni fogsz. Ez a festmény címe, ezt a festményt hoztam a miniszterelnök úrnak – mondotta az ettől a pillanattól egycsapásra Munkácsy-díj várományossá avanzsált művésznő. Mindehhez tegyük hozzá, hogy amire a művésznő hivatkozik, azt két III-IV. századi keresztény szerző Lactantius és Euszebiosz írta le egy-egy művében.

Aztán jött a folytatás

Ma arról értesülök, hogy a művésznő mára már exszé vált férje, akiről több helyen is azt olvasom, hogy „kurzusrendező” (szégyen, én még nem találkoztam egyetlen filmjével sem, lehet, azok is csomagolópapír mögé lettek rejtve), szóval ez a Dézsy Zoltán nevű fideszes kurzusrendező bejelentette, hogy – gondolom, Hadházyék elől – négy napra, keddtől péntekig, lefoglalta az Erzsébet hídat, s „amíg mi tüntetünk, senki nem veheti el tőlünk a hídat”, majd ezt nyomatékosítandó, rokokós eleganciával (vesd össze száj és kapanyél összefüggése) hozzáfűzte: „nincs az a lyukas zoknis lódoktor, aki ezt megzavarhatná”.
Nos, ami ezt a lyukas zoknit illeti, Einstein és Faludy György még zoknit sem hordott. Kafka sok helyen számolt be a „lét rongyai”-ról, a kopott, elhasználódott ruhákról és lyukas zoknikról, kifejezetten pozitív módon, mint az emberség és sérülékenység manifesztumairól. De a Nyomorultakban Jean Valjean is gyakran jelenik meg rongyos, lyukas öltözetben, ami a külső eleganciával szemben a belső tartás, a valódi érték kifejeződése, vagyis kontrasztja a milliókat magára öltő, ám velejéig züllött és gonosz társadalmi környezetnek. Jézus, Assisi Szent Ferenc vagy mondjuk Dickens hősei sem jártak sokmilliós pompázatokban.

Ami viszont a hídat illeti, itt már röhögnöm kellett, s ezért írtam a legelején, hogy a valóság,

„amely saját maga igazítja ki és pofozza helyre a valóságot kulturálatlanná tévő próbálkozást, vagyis a tahóságot.”
Ugyanis – s erről sem az életművét csomagolópapír mögé rejtő Munkácsy-díjas, sem a kurzusrendező nem tudott –, azt a sorsdöntő csatát, amelyet a festőművész asszony fölemlegetett, Nagy Konstantin a Rómát védő Maxentiusszal 312. október 28-án vívta meg, mégpedig a Tiberis folyón átívelő Milvius hídon (ma Ponte Milvio), amely aztán leszakadt, s Maxentius a folyóban lelte halálát.
Csakhogy a lyukas zoknin gúnyolódó kurzusrendező – úgy tűnik – azzal sincs tisztában, hogy vele ellentétben Nagy Konstantin nem az illegitim hatalombirtokló, a népet rettentő adóterhekkel sújtó, a saját rokonságát (apját és más hozzátartozóit) hatalomközelbe segítő, a szenátust teljesen háttérbe szorító, s azt csak eszközként használó, önmaga védelmére a pretoriánus gárdát megerősítő, ellenfeleit üldöző, lejárató és kivégző zsarnok Maxentius fenekét ment nyalni arra a bizonyos hídra, hanem hogy legyőzze őt, s hogy egy új korszak (nevezzük rendszerváltásnak) a megalapítója legyen.
Eközben – fájdalom – egyetlen korabeli keresztény szerzőtől sem maradt leírás arra vonatkozóan, hogy a gyűlölt és megvetett zsarnokot legyőző Nagy Konstantin milyen lábbelit viselt

-ér véget Gábor György bejegyzése.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>