Banánköztársaság
Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
„Volt egy nagy filozófiai (sic!) vita a kormányon belül, hogy a falu lelke a kocsmában vagy a templomban van-e, végül döntetlent hirdettünk” – számolt be roppant büszkeséggel a minap a kormány filozófiai, ekkleziológiai és alkoholdepens teljesítményéről Orbán Viktor, a keresztény Magyarország keresztény miniszterelnöke. Elegáns lenini dialektika: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból (egyik lelkület) és épp most tart a kocsmába (másik lelkület)” – kezdte közösségi oldala bejegyzését Gábor György filozófus.
„Gondoltam, megvárom,
míg valamelyik, önmagára valamit is adó pap vagy lelkész, avagy valamelyik, önmagára valamit is adó kocsmáros vagy csapos felemeli a hangját az ügyben, s az azonosítást kikéri magának, de miután mindegyikük kiegyezett a döntetlennel és hallgatott, úgy döntöttem, hogy pészah és húsvét között valamit azért elmondanék az Orbán-kormány kettős lelkületéről, azaz faluszociológiai skizofréniájáról.
Ne gondoljuk, hogy a templom és a kocsma a gondolatok és a cselekedetek síkján most találkozott először a történelemben.
Elsőként akkor ért össze a két intézmény, amikor – írásbeli beszámolókból tudható – a politikai hatalom közelébe került kereszténység buzgó hívei több helyen, így például Észak-Afrikában, félanalfabéta kopt szerzetesek szíves közreműködésével – más ókori pogány intézmények, iskolák, könyvtárak, szentélyek (pl. az alexandriai Szerapeum) mellett – pogány templomokat gyújtottak fel, romboltak le, vagy alakítottak át bordélyházzá, máskor raktárrá, piaccá, fürdővé vagy kocsmává, hol, mikor és mire volt épp nagyobb a kereslet. Mindenesetre a középkori keresztény homíliákban – a döntetlent kihozó mai magyar keresztény kormánnyal ellentétben – sűrűn állították szembe a templom csöndes áhítatát a kocsma (taberna, popina, caupona) zajos züllöttségével, s a későbbiekben is a templom az üdvösség helye, míg a kocsma – például Savonarolánál – a bűn melegágya, a részegség, a káromkodás, a kártyázás és a verekedés színtere.
„Aki a kocsmában tölti az idejét, nem méltó az Úr asztalához”
– hangzott a korabeli teológiai eligazítás. Az egyházzal szembenálló középkori diákok, klerikusok, vágáns dalnokok nem véletlenül preferálták a taverna örömeit (lásd pl. Carmina Burana – In taberna quando sumus – Míg kocsmában jól időzünk), ahol a kocsma a templom paródiájaként volt jelen, míg a falu másik lelkéről, a templomról maró gúnnyal emlékeztek meg.
Az, hogy Orbán Viktor kormánya még hezitál,
kocsma vagy templom, mindenesetre jó hír az itt is, meg amott is megfordulók számára: mert a katolikus, a református és az evangélikus templomokban, még ha eltérő teológiai felfogásból fakadóan is, az oltáriszentség, avagy az úrvacsora részeként legalább akad bor, ám egy jó kis csapolt sörért hát nem el kell ballagni a falu másik lelkületébe, a kocsmába?
De az is lehet, hogy Orbán és keresztény kormánya valamit nagyon összekevert.
Ugyanis latinul az illuminatio-tan (illuminatio divina – isteni megvilágítás) az egyik legfontosabb teológiai és episztemológiai elmélet, amelynek lényege, hogy az emberi értelem csak úgy juthat el az igazság megismeréséig, ha Isten belső világossága (illuminatio) megvilágítja az elmét. Szent Ágoston a De magistro c. művében írja, hogy az igazság nem a tanító szavaiban rejlik, hanem a belső világosságban, amelyet Isten gyújt bennünk. A középkori illuminátus mozgalom (megvilágosodottak) is innen kapta a nevét, miként a XVIII. századi Illuminátus Rend is.
Csakhogy míg az „illuminatio” és az „illuminált” szavak azonos latin gyökből származnak, az illuminált szó a magyar nyelvben, ironikus módon, szlenges, átvitt értelmű, enyhén gúnyos jelentést vett fel, s a 19. század második felétől, főként városi környezetben a részegségnek, az ittas, spicces, kapatos állapotnak a finomkodó szinonimájává vált, hogy aztán ebben a formában forduljon elő Mikszáth, Krúdy, Móricz vagy Hunyadi Sándor írásaiban.
Nem nagy baj, inkább műveletlenségre vall,
ha Orbán és kormánya a két fenti fogalmat összekeveri, mintha mondjuk Lánczi Tamás Szuverenitásvédelmi Hivatal helyett Szuterenitásvédelmi Hivatalt emlegetne. (Persze nem kizárt, hogy a roppant kiművelt Lánczi Tamás szóhasználatában a kettő egy és ugyanaz.)
Az viszont az egész országra nézve kimondottan tragikus, s ennek vagyunk 15 éve tanúi, hogy egy-egy döntés előtt a kormány tagjai korántsem megvilágosodnak (illuminatio), sokkal inkább mintha beton részegekké, vagyis illumináltakká válnának: ilyenkor ugyanis az agyi gátlások megszűnnek, a koncentrációképesség csökken, romlik az ítélőképesség és sorvad az önkritika, a motorikus funkciók korlátozódnak, megváltozott magatartásformák jelentkeznek, az agresszió egyre erősebb tünetei lépnek fel, s végső soron az agy és a szürkeállomány térfogatának zsugorodása és a demencia jelei válnak érzékelhetővé.
Amúgy stimmel!”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
