Bulvár
Gáspár „most már tuti, ezer százalék” Győző a nemválasztott polgi, aki el sem indult a választáson
A fanatikus Győzike-hívőkön kívül nem nagyon van ember, aki -ha egyáltalán elolvassa- bármit is elhinne Gáspár Győző mondandójából. Az idei választás alkalmával kétszer csinált „lódító ostobát” magából úgy, hogy tudható volt: pár kattintás és lebukik. Az sem lenne csoda, ha nem találna olyan szponzot-céget, ami számításba venné a vele való együttműködést….
Időrendben az első…
Október végén haknizta végig a médiát, -már amik lehetőséget adtak neki- hogy összeszedve messze-földön híres bátorságát fidesz-tagként elindul egy egyelőre meg nem nevezhető nógrádi faluban a polgármesteri címért. Legutóbb 36 szavazatot sikerült összegyűjtenie, de most másként lesz, mert nem indul senki ellene, így meglehet akár az 50 is! Az interjúban Gáspár Győző, hogy egy meg nem nevezett nógrádi faluban tervez elindulni a polgármesteri székért , ahol
„most már tuti, ezer százalék”,
hogy nem lesz ellenfele, úgy tűnik a showman mégsem száll ringbe politikai tisztségért.
Azt ígérte, megválasztása után egy évvel az újságírók nem fogják tudni eldönteni, hogy Dallasban vagy New York-ban vannak-e.
Sőt, azt is megemlítette:
a következő időszakban rengeteget fogok dolgozni a Fidesz kampányában: ahová küldenek, oda megyek….
…ehhez képest…
A Nemzeti Választási Iroda honlapján hiába kerestünk rá Gáspár Győző nevére
a jelöltek között, nem találtuk meg őt sem polgármester-, de még csak képviselő-jelöltként sem.
A másik nagyotmondás
Július első napjaiban számoltunk be arról, hogy a Morvai János független polgármester vezette, cirka 3.400 fős Kál község önkormányzata gyermeknapi rendezvényt szervezett, ami dicséretes. Sztárvendégként Gáspár Győzőt -alias Győzikét- alkalmazta, aki érezte, hogy „pálya van” és a feltehetően előre ledumált és a fellépti díjba beleszámolt kampányrendezvénnyé változtatta a srácok szórakoztatására létrejövő rendezvényt. Győzike -aki a káli esemény fővédnöke és becses nejével, Gáspár Beaával a főzőverseny döntnöke is- nem akarta a véletlenre bízni, hogy a helyiek elmennek-e szavazni június 9-én és, ha igen, akkor kire voksolnak, így kihasználva a tőle érdeklődési körben és nívóban nem túl távol álló közönsége lelkesedését, bedobta a saját készítésű „atombombáját”.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat