Parancsnoki vizsgálat indult azzal kapcsolatban, hogy törvényesen, arányosan és szakszerűen jártak-e el azok a rendőrök, akik Váctól kéklámpás autóikkal követtek, végül több ütközés után megállítottak egy...
Szükségünk van az euróra, az annak bevezetéséhez szükséges maastrichti konvergencia-kritériumokat pedig nem vitatni, hanem teljesíteni kell – egy ilyen mondatért manapság a fideszes nyilvánosság megmondói egyből...
Havas Henrik: Az elnökség végül szavazott, és egyhangúlag úgy döntött, hogy Németh Szilárd ezentúl a Magyar Nemzetből csak a képeket nézze meg,
Köztünk éltek-élnek címmel folytatjuk új sorozatunkat Lukács József emlékeivel. A videók a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság felkérésére az Informatika Történeti Fórum keretében készültek.
Balogh Levente annyira elégedett az Álommeló győztesével, Keserű Balázzsal, hogy meg sem várva még a próbaidő végét sem, már elő is léptette egyik cégében ügyvetető igazgatóvá...
Fel vagyok villanyozva. Szíjj László, az építőipari tenderkirály, az állami pályázatok rendszeres nyertese potom áron eladja a jachtját. Közel 13 milliárd forintért már megvehetem Szerintem megéri...
Vannak állami, egyházi pozíciók, amelyeknek betöltésével, úgy látszik, egyéb “munkaköri kötelezettségek” járnak. Gondolom, rendes fizetségért - csak szórakozásból azért az emberek ritkán aljasodnak le a sárga...
Újabb szigorítás vár a gyorshajtókon kívül az ittasvezetőkre is. Akik nem figyelnek a KRESZ-szabályokra, nem lesznek boldogok az ősz kezdetétől. Sebességhatár túllépések Ha a megengedett legnagyobb...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az...